Különleges adomány érkezett Makóra

Karácsonykor nagyobb hangsúlyt kap az adományozás mindenütt. De, amikor valakik egész évben gyűjtik azt, még inkább meghitt lesz tőle az ünnep

Így tettek az M43-as autópályán található Szent Gellért pihenőhely dolgozói. Akik munkájukat és jutalmukat nem sajnálva egész éves borravalójukat ajánlották fel a makói Angyalsóhaj Alapítványnak. Ők pedig egy másik szervezeten keresztül két rászoruló nagycsaládnak juttatták el az adományt egy-egy hetvenötezer forint értékű tartós élelmiszercsomag formájában. Makón szerencsére nem ritka ilyenkor a jótett, de ez minden szempontból egyedi.

Farkas Éva Erzsébet, városvezető hivatalos közösségi oldalán osztotta meg az Angyalsóhaj Alapítvány bejegyzését, mely a következőt írja:

[…] Egy év alatt összegyűjtött borravalójukat, kereken 150 ezer forintot ajánlottak fel az Angyalsóhaj alapítványnak az M43-as autópályán található, Szent Gellért pihenőhely dolgozói. Az volt a szándékuk, hogy hozzájáruljanak ezzel néhány makói család szebb karácsonyához. Szervezetünk a Makói Nagycsaládosok Egyesületéhez fordult, hogy biztosan olyan helyre kerüljön a felajánlás, ahol nagy szükség van rá. Asztalosné Gazsy Veronika az egyesület elnöke két családot ajánlott alapítványunk figyelmébe: Fekete Katalint, aki egyedülállóként 4 gyermeket nevel, illetve Görbe Beátát és családját, ahol 6 apróságról gondoskodnak. A két családot egyenként 75 ezer forintos, tartós élelmiszereket tartalmazó csomaggal lepte meg ma Farkas Éva Erzsébet fővédnök és Vargáné Szalados Klára, a kuratórium tagja. […]

A polgármester köszönetet is mondott posztjában az önzetlen tettért és áldott karácsonyt kívánt a jótékonykodóknak és a meglepett családoknak is.

Farkas Cs. Tekla

Nyitókép: Angyalsóhaj Alapítvány

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek