Különleges rombolóhajót állított hadrendbe Japán

A japán tengeri önvédelmi erők csütörtökön hadrendbe állította első, továbbfejlesztett Aegis felderítő és rakétaelfogó rendszerrel felszerelt rombolóját – számolt be a Kyodo japán állami hírügynökség.

A Maya az első hadihajó, amelyet a legmodernebb, amerikai-japán közös fejlesztésű rakétavédelmi rendszerrel szereltek fel. Ez rövid és közepes hatótávolságú fenyegetéseket is képes kivédeni. A hajón található Standard Missile-3 Block IIA rakétát könnyebb irányítani, mint elődjeit, és több helyzetben használható.

A 8.200 tonnás, 170 méter hosszú Mayát egy olyan felderítő rendszerrel is ellátták, amely képes megállapítani a rakéták és repülőgépek pontos helyzetét, és megosztani azt az amerikai hadsereggel, valamint Japán szövetségeseivel.

A hadihajót a jokohamai kikötőben adták át ünnepélyes keretek között. A ceremónián Kono Taro japán védelmi miniszter is részt vett.

Az új koronavírus terjedésének fékezése érdekében vendégek nem vettek részt az ünnepségen, és a körülbelül száz résztvevő mindegyike maszkot viselt.

A Maya Japán hetedik, Aegis rendszerrel felszerelt rombolója, és körülbelül 172 milliárd jenbe (516 milliárd forintba) került. A hajó a Kanagava prefektúrában található jokoszukai támaszponton fog állomásozni.

A szigetország azt tervezi, hogy 2021 márciusában újabb Aegis rombolót állít hadrendbe.

Abe Sindzó 2012-es kormányra kerülése óta stabilan emelkednek Japán védelmi kiadásai. Az elmúlt években Japán – Kína katonai terjeszkedésétől és technológiai fejlődésétől, valamint az észak-koreai fenyegetéstől tartva – milliárdos fejlesztésekbe kezdett.

A szigetország honvédelmi stratégiája a második világháború után elfogadott, pacifista alkotmányból fakadóan kizárólag önvédelmen alapulhat. Az alkotmány értelmében Japán nem tarthat fenn hagyományos haderőt.

Tokió hangsúlyozta, hogy a jelenlegi fejlesztések is pusztán védelmi célokat szolgálnak.


Hasonló cikkek