Külterületi utat javítanak Kiszomboron

Kiszombor Önkormányzatának határozott célja, hogy a település minden útja aszfaltos legyen. Ettől jelenleg még rengeteg munka választja el őket. Most egy külterületi utat szélesítenek

Egy jelentős támogatásnak köszönhetően a községnek három millió forinttal kell majd hozzájárulnia a kivitelezéshez. A maradék húsz millió forintos költséget fedezi a pályázat, amelynek elbírálása folyamatban van.

A 43-as főútról a településre bevezető egyik utat tennék rendbe Kiszomboron. Szirbik Imre polgármester a Rádió 7-nek elmondta: erre azért van szükség, mert a vasúti átjáró előtti kanyar igen szűk, így a Makó és Szeged között közlekedő távolsági buszok alig férnek el rajta.

Ahogy arról korábban írtunk, nem ezek az első fejlesztései a falunak. Minden támogatásnak örülnek és ki is használják azt. A mostani pályázatnak hála például nagymértékben javulhatna a település infrastruktúrája és a közlekedés is.

Farkas Cs. Tekla

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek