Kvasnica összefüggést lát a megfigyelés és a gyilkosság között, Kočner tagad

Roman Kvasnica, Zlatica Kušnírová ügyvédje szerint Ján Kuciak megfigyelése, majd az, hogy Marian Kočner felhívta Kuciakot, logikusan vezetett végül ahhoz, hogy az újságírót meggyilkolták.

Kvasnica felhívta a figyelmet Martin Turček, az Aktuality.sk hírportál oknyomozó riporterének tanúvallomására, amelyben egy 2017 nyarán tartott sajtótájékoztatót említett, amikor szerinte Kuciak megalázta Marian Kočnert. Rámutatott a Donovaly-ügyhöz kapcsolódó gyanús esetekre.

2017. szeptember elején Mariana Kočner felhívta Kuciakot és azt mondta neki, mindent meg fog tudni a családjáról. Két nappal később feltérképezték a kapcsolatrendszerét, szeptember végétől pedig megfigyelték. „Majd 2017 és 2018 fordulóján megrendelték a gyilkosságot” – zárta Kvasnica.

Marian Kočner nem ért egyet ezzel az elmélettel. Azt állítja, Kuciakot 2017. augusztus 22-én figyelték meg, miután cikket jelentetett meg az oktatási tárcát érintő botrányról. Azt állítja, ez Peter Plavčan akkori oktatásügyi miniszte, leváltásához vezetett volna.

A szünet után a Molnár Péter vállalkozó meggyilkolásával kapcsolatos tanúvallomások felolvasásával folytatódott a tárgyalás. Miroslav Marček, akit emiatt nem jogerősen már elítéltek, bevallotta, hogy ő követte el a gyilkosságot. Azt mondta, neki és unokatestvérének, Szabó Tamásnak úgy kellett intéznie a dolgot, hogy Molnár meggyilkolása rablógyilkosságnak tűnjön. Szabó Tamás tagadja, hogy köze lenne Molnár és Kuciak meggyilkolásához.

Ružena Sabová, a szenátus elnöke közölte, hogy a főtárgyalásra beidézik Ivan Kočnert. Az üzletember Marian Kočner testvére. Ő Marian Kočner elméletéről beszélt a rendőrségnek, ami arról szól, hogyan ölték meg az újságírót. Erről állítólag akkor beszéltek, amikor az 50. születésnapját ünnepelték.

A gyilkosság megrendelésével Alena Zsuzsovát és Marian Kočnert vádolják. Marian Kočner a vád szerint bosszúból ölette meg Ján Kuciakot az általa elkövetett gazdasági bűncselekményekről írt cikkei miatt.

Forrás: tasr, bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek