Labdarúgó NB I – Újpestre igazoltak a Stieber testvérek

A 26-szoros válogatott Stieber Zoltán az Újpest FC labdarúgócsapatához szerződött kedden.

A klub honlapja felidézi, hogy a 31 éves szélsőjátékos éppen az Újpest utánpótlásából került 2005-ben az Aston Villa csapatához, majd játszott az ugyancsak angol Yeovil Town, a német TuS Koblenz, az Alemannia Aachen, az FSV Mainz 05, a Greuther Fürth, a Hamburger SV, az 1. FC Nürnberg és az 1. FC Kaiserslautern együttesében, az észak-amerikai DC United színeiben, legutóbb pedig Zalaegerszegen.

“Nagyon örülök, hogy sikerült aláírnom Újpestre, nagyjából 15 év után kerültem újra a klub kötelékébe. Külön boldoggá tesz, hogy az öcsémmel egy csapatban tudok remélhetőleg minél többet játszani majd. Bízom benne, hogy segíteni tudom a klubot mind a pályán, mind azon kívül” – nyilatkozta Stieber Zoltán.

Öccse, a 28 éves András leigazolását ugyancsak kedden jelentették be Újpesten. A középpályás szintén megfordult a klub utánpótlásában és az Aston Villában, majd a Győri ETO-ban, Pápán, Ajkán, Budaörsön, Gyirmóton és Mosonmagyaróváron futballozott.

“Mindkét sráccal már régen kapcsolatban álltunk, a tavalyi átigazolási időszakban is szó volt a szerződtetésükről. Akkor még nem tudtunk egymás tenyerébe csapni, most viszont minden úgy alakult, hogy ők is Budapesten képzelik el a jövőt” – mondta Berta Csaba ügyvezető igazgató az M1 aktuális csatornán.

A klubvezető emlékeztetett, hogy Stieber Zoltánt az elmúlt hónapokban sérülés hátráltatta, a rehabilitációja most fejeződik be. Hozzátette, ő maga is tudja, nem sikerült annyira jól a zalaegerszegi időszaka, de ez semmit nem von le az értékéből.

“Tudjuk, milyen karrierrel a háta mögött érkezik. Bízunk benne, hogy az újpesti környezet újból kihozza belőle azt a teljesítményt, amit mindannyian várunk tőle, hiszen nem tett le róla, hogy visszakerüljön a magyar válogatott keretébe” – magyarázta Berta Csaba.

Az ügyvezető hozzáfűzte, a csapat hétfőn kezdte meg a felkészülést fizikai tesztekkel. A szeptember 22-én záruló átigazolási időszak során folyamatos lesz a keret megerősítése, ezen a héten is várhatóak még bejelentések, és két-három héten belül készen lesz az a gárda, amivel el tudják majd kezdeni az új bajnoki idényt augusztus közepén.

MTI

Nyitókép: ujpestfc.hu


Hasonló cikkek