Lakberendezés a Feng Shui szellemében – 3. rész: A tértisztítás jelentősége, kellékei és menete

Sorozatunk jelen részéből megtudhatja, hogy miért is olyan fontos környezetünk megújítását a tértisztítással kezdeni, illetve néhány rövid pontban felsoroljuk ennek lépéseit.

Biztosan Önnel is megtörtént már, hogy egy idegen helyiségbe belépve megmagyarázhatatlan rossz, vagy éppen kellemes érzés fogta el. Ennek oka lehet, hogy a tér a korábban ott zajló események lenyomatát, hangulatát is magában foglalja.

Mikor van szükség tértisztításra?

Tértisztításra lehet szükség egy kellemetlen vendég, veszekedés, komolyabb betegség után, vagy új lakásba költözéskor, de akár akkor is, ha munkát, munkahelyet készülünk váltani. De különösebb ok nélkül is érdemes elvégezni az alábbiakat időnként (például évente egyszer), hogy megtisztuljon otthonunk a pangó energiáktól, illetve azoknak a negatív érzelmeknek a lenyomatától, amik az adott helyiségekben értek bennünket. Hiszen harmonikus, boldog lakásban szeretnénk élni, igaz? Az alábbiakból megtudhatja, mit tehet ezért.

feng-shui-regulate-bedroom-set-candles-stone-flowers-for-rooms

Milyen kellékek szükségesek a tértisztításhoz?

  • 1 fém csengettyű
  • 1 fehér gyertya
  • 1 piros virágfej (a boldogság szimbóluma)
  • 1 sárga virágfej (az öröm és nevetés szimbóluma)
  • 1 fehér virágfej (a gyógyulás szimbóluma)
  • füstölő

A tértisztítást megelőzően takarítsunk ki, és mi magunk is tisztálkodjunk meg, öltözzünk a megszokottnál ünnepélyesebb ruhába. Cipőt és ékszert ne viseljünk a szertartás elvégzéséhez.

Görgessen tovább, hogy megtudja, hogyan végezheti el a tértisztító szertartást!

tértisztító ritualé kellékei, feng shui, nagyobb


A tértisztítás lépései

  1. A lakás geometriai középpontjában helyezzük el a fehér gyertyát a három virágfejjel körülvéve, valamint a meggyújtott füstölőt. Gondolatban hangolódjunk rá a lakás vagy helyiség lelkületére, mintha elbeszélgetnénk vele.

  2. A füstölővel járjuk végig a lakást a bejárattól elindulva, az óramutató járása szerint, miközben föl-le finoman mozgatva. A kör végén egy nyolcast írjunk le a füstölővel. (A végtelenség szimbóluma.)

  3. Még egyszer járjunk körbe a lakásban, de most úgy, hogy tapsolunk a falak mentén. (Az a jó, ha visszhangzik a tapsolás.)

  4. A következő kört a csengettyűvel tesszük meg.

  5. A szertartás végén a csengő kivételével az össze kelléket vigyük ki a lakásból, és dobjuk ki. (A csengettyűt elég sós vízzel lemosni.)

  6. Utolsó lépésként jól szellőztessük ki a lakást, és hagyjuk beáramlani az új, pozitív energiákat!

Fontos, hogy minden lépést követően mossunk kezet és arcot, s a legvégén zuhanyozzunk is le, hogy a szertartás során esetleg ránk rakódott „szennyeződésektől” megszabaduljunk.  Többszintes ház esetén minden emeleten újra el kell végezni a gyakorlatokat.

 

Témához kapcsolódó cikkeink:

Hogyan tegyünk harmonikussá a környezetünket? – A Feng Shui szellemében 

Lakberendezés a Feng Shui és a gazdagodás szellemében

Kiegyenlített nyugalom: a Mérleg lakása a harmónia szigetévé válhat

 

Képek forrásai:

https://gatesinteriordesign.comhttp://www.freshdesignpedia.com, pinterest.comhttp://innerelf.ch


Hasonló cikkek