Latorcai Csaba: Magyarország a legélhetőbb uniós országok közé kerüljön

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség Területfejlesztési Minisztériuma Hivatalának parlamenti államtitkára a Nógrád megyei Nógrád községben azt mondta: A kormány célja, hogy úgy fejlessze az ország megyéit, hogy a helyi igényeknek megfelelően, együttműködésben az ott élőkkel, Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama közé kerüljön.

A megyei közgyűlés szervezte XVI. Nógrádi megyenapon az államtitkár köszöntőjében hozzátette: olyan országért dolgoznak, ahol minden vágyott gyermek megszületésével erősödik és gyarapodik a nemzet, ahol hosszú távon fenntartható a versenyképes gazdaság, amelynek egyik fontos alapja az energiafüggetlenség megvalósítása.

Ugyanilyen fontosnak nevezte, hogy a polgárok harmóniában éljenek szűkebb és tágabb környezetükkel, tisztességes és becsületes munkával biztosítani tudják saját maguk és családjaik megélhetését, biztonságban tudják szeretteiket, vagyonukat, boldogan éljenek minőségi életet.

Az államtitkár hozzátette: e nagy ívű vállalás jegyében valósulnak meg Nógrád megyében is a jobb életminőséget szolgáló beruházások. Példaként említette, hogy a kormány Nógrád községben 55,5 millió forint értékben biztosított pályázati támogatást energetikai korszerűsítést célzó fejlesztésekre.

Latorcai Csaba az ünnepségen köszöntötte a “hagyományairól, népszokásairól és ínycsiklandó ételeiről híres vidék kedves és vendégszerető közösségét” a megyenapon és a Palóc Ki Mit Tud tehetségkutató díjátadó rendezvényén.

Mint mondta, az ünnepi forgatag jó alkalmat jelent a találkozásra, a hagyománytisztelet megnyilvánulására, és arra, hogy a térség büszkén tárja a világ elé a vidék szépségét és gazdag hagyományát.

Forrás: MTI.

A nyitókép illusztráció.

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek