Láttál már 1,3 milliárdból épült használhatatlan…

Kecskemét előző polgármestere, Zombor Gábor még a 2014-es országgyűlési képviselő választás előtt mutatta be nagyszabású sajtótájékoztató keretében annak az új autóbusztelephelynek a terveit, amelyre a Mercedes hibrid hajtású buszok vásárlásával és a korszerű, intelligens utastájékoztatási rendszerrel együtt nyert el Európai Uniós pénzt a város. Akkori tájékoztatás szerint a beruházás 1,3 milliárd forintba kerül.A Bács-Kiskun megyei baon.hu hírportál tavaly májusban adott hírt arról, hogy elkezdődtek a földmunkák és év végére várható a befejezés. Kecskemét főépítésze a helyszínen tartott sajtótájékoztatón beszélt a részletekről: a telephely nemcsak a tömegközlekedést kiszolgáló buszok parkoltatására, hanem komplett kiszolgálására is alkalmas lesz. A 30 ezer négyzetméter nagyságú telken 2500 négyzetméteres ipari tömböt emelnek, ebből 1645 négyzetméter szerelőcsarnok, 875 négyzetméter pedig kétszintes szociális és irodaépület. A telephelyen lesz továbbá egy fedett üzemanyagtöltő állomás négy kútfejjel, valamint az autóbuszok részére egy parkoló. A placcon 19 helyen csak szóló, 36 helyen pedig csuklós és szóló buszok is tudnak majd állni.A telephely szinte teljesen elkészült, ám nem úgy néz ki, mint amelyiket hamarosan használatba vennék, a terület elhanyagolt, embermagasságú gaz borítja. A baon.hu-hoz az elmúlt héten olyan információk jutottak el több egymástól független forrásból, hogy az új busztelephely projektjénél súlyos tervezési hibák merültek fel. Állítólag a buszok parkolóhelyeit olyan szűkre méretezték a parkolóban, hogy a sofőrök nem tudnak egymás mellé leállni a járművekkel, mert a visszapillantó tükrökkel nem számoltak a tervezés során. Egy, a Dél-alföldi Közlekedési Központnál dolgozó sofőr azt is elmondta, hogy egyébként is nehéz manőverezni a telephelyen a helyszűke miatt, problémás a behajtás és nehéz a garázsból való kiállás is. A lap forrásai állítják, hogy a töltőállomáson a kútfejek is túl közel kerültek egymáshoz, így ha egy busz beáll tankolni, mögötte egy másiknak már nincs hely. Mindezek miatt pedig a telephelyet kissé át kell majd alakítania annak a cégnek, amely majd elnyeri a telephely üzemeltetését a buszos tömegszállítással egyetemben, az új kiírás során.A baon.hu megkereste az önkormányzatot, ahonnan azt a választ kapták, hogy mindez egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Szerintük ilyen tervezési hibák esetén építési engedélyt sem kaphattak volna.Szemereyné Pataki Klaudia polgármester az áprilisi képviselő-testületi ülésen a bürokrácia csúcsának nevezve arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy megtámadták a város busztelephelyhez kapcsolódó közbeszerzési kiírását, szavai szerint azért, mert a szerviz berendezési bútorainak a színkódját nem jól adták meg. Emiatt áll jelenleg az építkezés.


Hasonló cikkek