Leállt a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban

A kecskeméti Mercedes-gyár előre hozta a karácsonyi szünet kezdetét a folyamatosan változó alkatrészellátási helyzethez igazodva – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. szombaton az MTI-vel.

A baon.hu megyei hírportál értesülései szerint a termelés december 10-étől állt le, és január 12-én folytatódik. A kecskeméti Mercedes-gyárban eredetileg december 15-étől állt volna le a termelés, ezt hozták előbbre pár nappal. December 10-én egyébként is szünetelt volna a gyártás, mert október 18. óta péntekenként már nincsenek műszakok. Az ősszel ugyanis a gyárban átálltak a négynapos munkahetekre – emlékeztetett a baon.hu.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tájékoztatása szerint valamennyi személyautó- és motorgyárában a 2021/2022-es téli leállás a korábbi évekhez hasonlóan többhetes időszakot tesz ki, bár a kezdési és a befejezési időpontok helyszínenként eltérőek lehetnek. Ismertették: a kecskeméti Mercedes-gyár az 50. naptári héttől módosította termelési tervét, és ennek megfelelően előre hozta a karácsonyi szünet kezdetét.

Ez idő alatt a gyárban a már szokásos téli karbantartási és átépítési munkálatok zajlanak, amellyel felkészülnek a következő termelési évre. A gyár dolgozói ezekre a napokra is megkapják alapfizetésüket, valamint a megfelelő juttatásokat – közölte a cég az MTI-vel.

A kecskeméti Mercedes-gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. A koronavírus-járvány miatt 2020. március 20-ától április 28-áig állt a munka a gyárban. Augusztusban az ünnepi hétvégéhez kötve, majd a téli szabadságolási időszakban is tartottak egy-egy termelési szünetet. A félvezető áramköröket gyártó Intel április 22-én jelezte, hogy nem látja a végét a nemzetközi piacon az elektronikai alkatrészek kínálatában bekövetkezett hiánynak.

A globális chipphiány miatt a kecskeméti Mercedes-gyárban januárban, áprilisban, majd júliusban és augusztusban már volt egy-egy termelésleállás. A világjárvány és a többhetes leállás ellenére 2020-ban több mint 160 ezer autót gyártottak a kecskeméti Mercedes-gyárban, és 3,4 milliárd euró árbevételt értek el. Egy évvel korábban, 2019-ben 190 ezer autó gördült le a gyártósorról, 3,7 milliárd euró árbevétel mellett.

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek