Lebontják a kommunizmusra emlékeztető buszmegállót Kolozsváron

Az önkormányzat eldöntötte, lebontják az Állomás téri buszmegállót: évek óta nem korszerűsítették, meglehetősen kellemetlen látványt biztosít.

A helyi tanácsosok ezen a héten döntenek arról, hogy a Munkácsy Mihály (Craiova) utca sarkán található buszmegállót lerombolják. A 200 négyzetméteren elhelyezkedő, fémszerkezetű megálló jelenleg buszjegyes, illetve élelmiszer bódékkal rendelkezik.

1994-ben 25 évre adták át egy cégnek azt a telket, amelyen a megálló épült. Többfunkciós tömegközlekedési központot ígértek, nem lett semmi belőle. 2017-ben az önkormányzat felbontotta a szerződést, jelenleg pedig újra a városháza tulajdonában áll a telek.

 

„A városi közlekedési projektek finanszírozása érdekében a 2014-2020-as regionális fejlesztési programon belül kidolgoztuk Kolozsvár fenntartható közlekedési rendszerének létrehozását. Szükség van a köztér helyreállítására, a tömegközlekedési megállók átgondolásával, a közösség igényeihez való alkalmazkodással (beleértve a csökkent mozgásképességű személyek igényeit is), egy új koncepcionális tervezésre, amely szigorúan eltér a 90-es évek stílusától, amikor ezek a megállók épültek”, üzeni az önkormányzat.

 

A kolozsvári tömegközlekedési vállalat (CTP) összesen 87 megállót tervez korszerűsíteni. A CTP szerint modernizálni kell a meglévő megállókat, hisz a jelenlegi automatikus jegyrendszerek, a padok, illetve a szemeteskukák a koncessziós területeken kívül vannak.

 

„A tömegközlekedési megállók minősége nagyon fontos az utasok megtartása, illetve bevonzása érdekében. Emiatt jött létre a projekt, amely a megállók korszerűsítését hozza előtérbe, nemzetközi szabványok betartásával”, állítják a CTP képviselői.

 

Forrás: Monitorulcj.ro / erdély.ma


Hasonló cikkek