Lejárató kampány folyik a magyarok ellen Ukrajnában

Előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap Ukrajnában, ami nagyban befolyásolja a kárpátaljai magyar közösség helyzetét – hangzott el a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Anton Bendarzsevszkij független szakértő szerint egy teljesen bevett szokás Ukrajnában, (Kárpátalján, Ukrajna középső területein és a keleti régiókban is) hogy a kampányban különböző cselszövéseket vetnek be a különböző pártok. A parlamenti és az önkormányzati választások kicsit a „Trónok harcára” emlékeztetnek. A kampányban is érik atrocitások a magyar közösségeket: az ukrán pártok a magyarokkal azonos nevű jelölteket indítanak el a választók megtévesztése érdekében.

Évek óta lejárató kampány folyik a magyarok ellen Ukrajnában

K. Debreceni Mihály, az MTVA tudósítója, kárpátaljai újságíró szerint minden, ami most a kárpátaljai magyar közösségek ellen történik, az nem a választási kampánnyal van összefüggésben, ugyanis már 2017-ben elindult egy nagy, magyarokat lejárató kampány az ukrán médiában.

Összemosták őket az oroszokkal, szeparatistáknak nevezték a magyarokat, azzal támadták őket, hogy nem hajlandóak megtanulni ukránul, nem tisztelik az országot, ahol élnek és azzal, hogy elfogadják a gazdaságfejlesztési programot, melyet Magyarország kínál számukra, elfordulnak Ukrajnától.

A most folyó választási kampányt is felhasználják természetesen arra, hogy „a magyarok ellen menjenek”. Kárpátalján – szemben Ukrajna más részeivel – a választók megtévesztése és egyes képviselők ellehetetlenítése állami segítséggel történik, hiszen az ukrán külügyminisztérium kezdeményezésére csütörtökön büntetőeljárást indított az ukrán biztonsági szolgálat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Közösség ellen, mert a hatóság szerint a magyar szervezet hetilapja a címoldalának választási térképén a magyar zászló színeivel kiemelve ábrázolta a magyar érdekeltségű három egyéni választókerületet – folytatta K. Debreceni Mihály.

Vannak olyan ukrán állampolgárok egyébként, akikkel el lehet hitetni, hogy a magyarok szeparatisták és Ukrajna államhatárának a megváltoztatására törekednek köszönhetően az évek óta tartó magyarok ellen irányuló médiakampánynak .

Zelenszkijben reménykedhetnek a kárpátaljai magyarok

A magyar közösség számára Zelenszkij nagy remény volt, hiszen mindenki azt hitte, hogy az elnökválasztás után nagy változások fognak végbemenni, amelyek a kárpátaljai magyarságot pozitívan fogják érinteni.

Ezek a remények nem haltak még meg, hiszen Áder János államfő és Zelenszkij az ukrán elnökválasztás után találkoztak, és a találkozó alkalmával az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy át kell beszélni az intézkedéseket, melyeket még az előző vezetés tett Kárpátalján, viszont azt is megemlítette, hogy ahhoz, hogy az elképzeléseit, törvényeit véghez tudja vinni, a parlamentben többségre lesz szüksége – fejezte be K. Derebceni Mihály.

Forrás: Kossuth Rádió


Hasonló cikkek