Lemondott a román egészségügyi miniszter – az új már le is tette a hivatali esküt

Lemondott tisztségéről Victor Costache egészségügyi miniszter – jelentette be március 26-án, csütörtökön reggel Ludovic Orban kormányfő.

„Tudomásul vettem a lemondását és továbbítom Iohannis elnöknek” – közölte Orban, hozzátéve, csaknem öt hónapon át dolgozott Costachéval, számos fontos döntést hoztak meg együtt. „Sajnálom a lemondását, ugyanakkor azonban megértem azt, köszönöm neki az eddigi jó együttműködést” – fogalmazott. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy ideiglenes jelleggel Nelu Tătaru államtitkárt bízza meg az egészségügyi minisztérium vezetésével – aki estére már le is tette az esküt.

„Az államtitkár a tárca csapatának tagja, a koronavírus elleni küzdelem első vonalában harcol. Nagyon jól ismeri az eljárásokat, a teljes intézkedéstervet. Jelenleg Suceaván tartózkodik, de felhívtam, tájékoztattam a szándékomról, miszerint javasolni fogom az egészségügyi miniszteri tisztségbe, így visszatér Bukarestbe, és megbeszéljük a részleteket” – mondta Orban.

Új miniszter

Klaus Iohannis államfő csütörtökön írta alá az új egészségügyi miniszteri kinevezéséről szóló rendeletet, miután a korábbi tárcavezető, Victor Costache bejelentette, hogy lemond tisztségéről, és Ludovic Orban miniszterelnök közölte, hogy Nelu Tătaru államtitkárt javasolta a helyére, a hivatali esküt március 26-án tette le a Cotroceni-palotában.

Forrás: agerpres.ro

 


Hasonló cikkek