„Lemondtam, hogy elmondhassam: nagy a baj!”

Tiltakozásképpen mert úgy érzi, nem méltó az, hogy valaki a hivatala mögé bújik

Pálfalvi Milán, a Nueco vezetője, konzervatív politikus a következőket tette közzé a Mártha-ügy kapcsán a Facebookon:

„A Mártha-ügy miatt lemondtam közalapítványi tisztségemről, hogy elmondhassam, nagy a baj!

Megtiszteltetés volt közalapítványi felügyelőbizottsági tagként hét évig szolgálni a nemzet fővárosát, de van, amihez közvetetten sem adhatom a nevemet, ezért demonstratív céllal lemondtam.

Amikor a mindannyiunkat szolgálni hivatott közműcéget arra használja annak vezetője, hogy a személyét ért kritikával szemben adjon ki közleményt, akkor az megmutatja, hogy a köztisztség iránti alázatot mennyire rosszul értelmezi. Ha ezt a fogalmat egyáltalán ismeri, merthogy nem gyakorolja, azt ezen az eseten keresztül sajnos látjuk.

Félreértés ne essék, engem nem érdekel senkinek a nyaralása, vagyona, ellenben az rendkívül bosszantó, ahogyan Mártha Imre a közműcéget személyes szócsőként és védőbástyaként használja, tisztsége és a szervezet mögé bújva, mintha az az ő politikai hitbizománya lenne, őt szolgálná és nem fordítva. Ez egy magáncégnél még talán elfogadható, de nem egy közintézménynél. Egyetlen haszna ennek, hogy legalább megmutatkozott, mire lehet számítani tőle. Nekem ez volt az utolsó csepp a pohárban. Sokakkal együtt én sem erre esküdtem fel. Azért mondtam le, hogy ezt elmondhassam.

Az elmúlt hét évben kiváló szakembereket és egyben kiváló embereket ismertem meg, akik alázattal szolgálták és szolgálják szakmai tudásukkal, felkészültségükkel és szorgalmukkal, mi több példaértékű magatartásukkal nemzetünk fővárosát. Megtiszteltetés volt velük együtt dolgozni, megismerni a munkához és az emberekhez való pozitív hozzáállásukat. Mindezt nem kiemelt anyagi vagy egyéb elismerésért, hanem meggyőződésből tették, teszik. Köszönet a helytállásukért és hogy jó példával járnak elöl, főleg olyankor, amikor sokan úgy érzik, hogy a munkájuknak megfelelő városvezetés hiányában nincs, vagy csak sokkal kevésbé van értelme mint korábban. Sajnos okkal érzik úgy, hogy magukra vannak hagyva. Ennek ellenére tisztességgel teszik a dolgukat.

Az elmúlt két évben a bábként működő fővárosi vezetés zokszó nélkül visszaengedte azokat a politikai kegyelteket különböző tisztségekbe, akiket a választók 2010-ben egyszer már elküldtek. Miután azonban a budapestiek 2019-ben meghozott döntését elfogadtam, két éve elhatároztam, hogy a munkára, a szakmai működésre figyelek és nem a politikai történésekre. Ez így volt természetes számomra, miáltal lett összehasonlítási alapom, vagyis nem indulatból hoztam döntést és nem politikai, hanem szakmai alapon. A két időszak tapasztalatainak összevetése lesújtó volt számomra.

Látva mindazt, ami az elmúlt években szakmailag és magatartás tekintetében történt Budapesten, úgy döntöttem, ehhez egyszerűen nem adom a nevemet többé. Méltatlan a nemzet fővárosához, a rendes, dolgos emberekhez és az iránya ellentétes a közérdekkel.

Sok tisztességes munkavállaló dolgozik ugyanis Budapestért nap mint nap és nem bújnak a tisztségük mögé, hanem maguk vállalják tettük következményét. Nagyobb megbecsülést érdemelnek és semmiképpen sem azt, hogy a vállukon vitt szervezet nevében védeniük kell egy politikai kinevezettet, mert az arra sem képes, hogy maga levonja a konzekvenciát és lemondjon. A köz szolgálata nem az, amit ő tesz. Ideje lenne elköszönnie attól a pozíciótól, aminek feladatait számos kiváló köztisztséget példaértékűen viselni képes szakember hatékonyan el tudna látni.

A rossz példák, amelyeket 2019 óta látunk, csak gyűlnek. Jó lenne, ha Budapesten is rend lenne, de miután erre az én ráhatásom egyetlen szavazat, most nem látok más utat, minthogy demonstratív céllal lemondtam, hogy felhívjam rá a figyelmet, bajban van Budapest. Jelen helyzetben ezzel a döntéssel többet használok szeretett szülővárosomnak mint a maradással, félrenézéssel és hallgatással.

Az elvégzett munkámért kapott (éves szinten a minimálbér kétszeresét kitevő) tiszteletdíjamat alapítvány létrehozására fordítottam, Magyarország fenntarthatóságának és versenyképességének erősítése érdekében.”

Pálfalvi Milán annak a Nueconak a vezetője, amely lapunkkal együttműködésben készíti a heti gazdasági összefoglalókat!

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek