Lendületben a székkutasi csokigyár

Az új üzemben jelenleg a próbagyártás folyamatai zajlanak, amik eddig zökkenőmentes működtek.

Még tavaly, 2020-ban épült fel a Premium Chocho Kft. kézműves csokoládéüzem mellé, a most vizsgázó, 1000 négyzetméter alapterületű csokoládégyár, egymilliárd forintból, 50%-os pályázati támogatással. A fennmaradó 500 milliót banki hitelből és önerőből állták.

Az üzem minden igényt kielégítő, korszerű létesítmény, ahol biztonságosan gyárthatnak különféle minőségi édességeket. Táblás csokoládékat, bonbonokat, csoki masszát és egyebeket. A csokoládék fantázianevén még dolgoznak, de minőségből és mennyiségből nem lesz hiány. Műszakonként 20 ezer tábla csokoládét, valamint akár 2000 kilogramm szaloncukrot tudnak előállítani a gépek segítségével.

A pandémia miatt nagy csúszással indították el a próbaüzemet, de ha minden a mostani ütemben halad, őszre már nagyüzemben dolgozhatnak, készülve a karácsonyi időszakra. A székkutasi csokoládégyár életéről Dani Róbert számolt be a delmagyar.hu-nak, aki azt is elmondta, hogy az új gyár teljesítménye mellett is szükség lesz a már meglévő kézműves csokiüzemre. Ami sajnos most nem üzemel, hiszen éppen azoknak a boltoknak kellett bezárniuk a vírus miatt, ahova szállították a csokikat.

Farkas Cs. Tekla

Kiemelt képünk illusztráció!

 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek