Lengyel elnökválasztás – A harmadik helyen végzett jelölt Trzaskowskira szavaz a 2. fordulóban

Az első fordulóban győztes konzervatív elnökjelölt, Andrzej Duda ellen fog szavazni az első fordulóban a harmadik helyen végzett független Szymon Hołownia, aki kedden egy új civil mozgalom alapítását is bejelentette.

A lengyel elnökválasztás második fordulóját július 12-én tartják, miután a vasárnapi első fordulóban a jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint felét. Andrzej Duda hivatalban lévő államfő a szavazatok 43,5 százalékát, a másodikként befutó Rafał Trzaskowski varsói főpolgármester, a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform vezette koalíció jelöltje pedig a voksok 30,46 százalékát gyűjtötte be.

Hołownia, aki a vártnál nagyobb támogatottságot szerzett, a szavazatok 13,87 százalékát nyerve el, keddi sajtóértekezletén arra szólította fel híveit, hogy július 12-én menjenek el szavazni. Ő maga is így tesz – jelezte, és közölte: bár „nincs saját jelöltje”, mégis „azon vízió ellen” fog szavazni, amelyet az utóbbi öt évben Andrzej Duda képviselt.

Az elnökválasztási kampány előtt a TVN kormányellenes kereskedelmi televízió munkatársaként, liberális irányultságú katolikus közíróként ismert Hołownia azt is közölte: Lengyelország 2050 (Polska 2050) néven civil mozgalmat alapít. A tömörülés részt vesz a legközelebbi parlamenti választáson, „akár 3, akár fél, akár 10 év múlva tartják azt meg” – jelentette ki.

Elemzők szerint az eredmény mindenekelőtt azon múlik, hogy a két rivális közül melyiknek sikerül jobban mozgósítani az első fordulóban nem szavazó polgárokat, illetve megnyerni az alulmaradt jelöltek híveit, elsősorban Hołownia táborából.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek