Lengyelországban öt fiatal lány halt meg a szabadulószobában

Öt tinédzserkorú lány vesztette életét, egy férfi pedig megsebesült egy szabadulószobában kitört tűzvész következtében az észak-lengyelországi Koszalinban. 

A tűz egy kétszintes házban keletkezett délután öt óra tájban. A zárt szabadulószobában bekövetkezett haláleseteket azután fedezték fel, hogy a tűzoltók elfojtották az épületben a lángokat – írja a távirati iroda.

A szabaduló játékban résztvevő, ki nem szabadult lányok szénmonoxid-mérgezésben vesztették életüket. Mindegyikük tizenöt éves volt, egyikük születésnapját ünnepelték.

Egy huszonöt esztendős férfit – aki a tűzvész idején az épületben tartózkodott – égési sérülésekkel kórházba szállították. A nyomozók nem tudták rögtön kihallgatni őt az eset körülményeiről.

Joachim Brudzinski lengyel belügyminiszter a tragédia után utasítást adott arra, hogy az ország egész területén tűzvédelmi riasztóberendzéseket szereljenek fel a szabadulószobákkal rendelkező helyiségekben.

Forrás: 24.hu


Hasonló cikkek