COVID-járvány. Lengyelország is tovább szigorított.

Újabb V4 tagország kényszerült szigorítani a járványügyi intézkedésein. Lengyelországban szombattól bezárnak az éttermek, korlátozzák a kiskorúak kültéri mozgását és betiltották az 5 személynél nagyobb gyülekezéseket – közölte Matuesz Morawiecki kormányfő.

A lengyelországi kórházak járványügyi osztályain jelenleg 18 ezer szabad férőhely áll rendelkezésre – mondta Morawiecki. Elmondta: az intézkedések révén 10-14 napon belül lassítani akarják a járványt, egyébként további szigorításokra lesz szükség, amelyek között a kormányfő a mélyreható gazdasági zárlatot, valamint a határzárt említette.

Szombattól az egész országot a legveszélyeztetettebb kategóriát jelentő, piros besorolású járványövezetnek nyilvánítják – erősítette meg Morawiecki. A piros zónákban eddig is korlátozták a többi között a vásárlók számát a boltokban, felfüggesztették az edzőtermek és az uszodák működését. Október elején országszerte kötelező lett a szájmaszk köztéri viselése.

Ezen felül Morawiecki közölte: az általános iskolák 4.-8. osztályai távoktatásra térnek át. A középiskolákban a távoktatást hétfőn vezették be. Emellett betiltják az 5 személynél nagyobb gyülekezéseket, ez alól kivételt jelentenek egy háztartásban élők és egy munkahelyen dolgozók. Egyelőre két hétre bezárnak az éttermek, amelyek kizárólag elvitelre készíthetnek ételeket. A kormányfő közlése szerint rövidesen bemutatják a többek között a vendéglátóipar támogatását célzó programot. Bezárnak a szanatóriumok is.

A kiskorúak 8 és 16 óra között nem csoportosulhatnak, csak felnőttek kíséretében hagyhatják el otthonaikat. Morawiecki otthonmaradásra kérte a 70 év feletti, nem munkába járó embereket, közölve egyúttal: elindítják az idősek támogatását – a bevásárlást, a gyógyszerbeszerzést – biztosító programot.

A mintegy 38 millió lakosú Lengyelországban egy nap alatt 13 632 új fertőzöttet regisztráltak, többet, mint eddig bármikor a járvány kitörése óta, 153-an elhunytak, közülük 137-nek a Covid-19 mellett valamilyen krónikus alapbetegsége volt.

Forrás: mti, bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek