Lenka Praženková fegyelmi eljárást indítványozott 2 bírónő ellen

Lenka Praženková, az SZK Bírói Tanácsának elnöke kedden indítványozta a Zuzana Maruniaková és Denisa Cviková bírónők elleni fegyelmi eljárást, és egyben a felfüggesztésüket javasolta.

A végső döntést a fegyelmi tanács hozza meg. Praženková a döntését azzal indokolta, hogy a szóban forgó bírónők nem tudták igazolni, hogy továbbra is megfelelnek a bírókkal szemben támasztott kritériumoknak. Gál Gábor (Híd) igazságügy-miniszter javaslatára Cvikovát átmenetileg már januárban felfüggesztették.

A Threema-kommunikáció szerint Cviková segített Maruniakovának kidolgozni az ítéletet, melynek értelmében Marian Kočner vállalkozónak tulajdonítottak egy 8 millió euró értékű váltót a Markízával folytatott perben. Maruniaková anélkül határozott így, hogy megvizsgáltatta volna a váltó eredetiségét.

Marian Kočner és a Markíza TV volt igazgatója, Pavol Rusko ellen később vádat emeltek váltóhamisítás miatt, az ügyet a Bazini (Pezinok) Specializált Büntetőbíróság tárgyalja.

Forrás: tasr, bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek