Lesznek magyar nyelvű diplomák a Selye János Egyetemen

A múlt héten Komáromban tárgyalt a Selye János Egyetem vezetősége és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SzMK) Jogsegélyszolgálata. A találkozó témája a magyar nyelvű diplomák kiadásának lehetősége volt.

A diploma kibocsátásának feltételeit Szlovákia felsőoktatási törvénye tárgyalja. A találkozón az egyetem képviseletében Tóth János, az egyetem rektora, Juhász György és Csiba Péter rektor-helyettesek, valamint Hortai Éva, az egyetem jogásza, míg a SzMK részéről Tokár Géza, a Kerekasztal szóvivője és Szekeres Klaudia jogász, a Jogsegélyszolgálat koordinátora vettek részt.

Az egyetem vezetőségének célja a kétnyelvűség betartása. Ezt bizonyítja, hogy az egyetem vezetősége és az Akadémiai Információs Rendszer együttműködése által már az idén biztosítják a magyar nyelvű diploma kiadásának műszaki feltételeit is. Az erre vonatkozó törvény szerint, az egyetemnek meg kell teremtenie a kétnyelvű, legalább a szlovák–angol diploma kiadásának feltételeit. Ha a hallgató igényli, az angol változat helyett más nyelv is alkalmazható. A fordítás és a technikai háttér a diplomamellékletre is vonatkozik, ami terjedelmes függeléke a főiskolai, vagy az egyetemi szintű oklevélnek. Előzetesen százötvennégy hallgató jelezte, hogy erre a változatra tartana igényt.

Az még egyelőre kérdéses, hogy a háromnyelvű diploma is elkészülhet-e az idei akadémiai évben. A résztvevők megállapodtak, hogy a diákok érdeke megtalálni a kielégítő, ugyanakkor törvényes megoldást a háromnyelvű diploma kiadására.

Tóth János rektor elmondta, kérték az oktatásügyi minisztérium szakmai állásfoglalását a háromnyelvű diplomák ügyében. Amennyiben jogi és műszaki értelemben kivitelezhetővé válik a három nyelv alkalmazása, lehetővé teszik ezt a megoldást. Szekeres Klaudia örvendetesnek tartja, hogy az egyetem biztosítja a magyar nyelvű diplomákat is. Az azonban kiemelten fontos, hogy minél előbb, szlovák–magyar–angol verzióban kerüljenek a diplomák kibocsátásra.

A Selye János Egyetem és az SzMKP Jogsegélyszolgálata is egyetért abban, hogy a legjobb megoldás a háromnyelvű diploma kiadása lenne. A résztvevők abban is megállapodtak, hogy a jövőben rendszeressé válnak a szakmai egyeztetések a magyar nyelvű diplomák ügyében.

– SH –

(Megjelent a Szabad Újság december 9-i számában.)


Hasonló cikkek