Letartóztattak egy középiskolás zsarolót

Letartóztatásban várja a bíróság döntését az a 17 éves elkövető, aki azért, hogy rendszeresen pénzhez jusson 5 hónapon át tartotta rettegésben egy iskolatársát.

A középiskolás vádlott 2019. január közepétől 2019 májusáig Gyöngyösön, személyesen és sms üzenetek formájában azzal fenyegette a kiskorú sértettet, hogy amennyiben nem ad neki pénzt, „ráfázik”, megveri, megöli, illetve eltöri az orrát. Emellett azt is kilátásba helyezte, hogy közzé fog tenni az interneten egy olyan videót, melyen az látszik, hogy a fiú dohányzik, így a szülei előtt fény derül majd káros szenvedélyére. A vádlott alkalmanként 1.000 és 45.000 forint közötti összeget követelt a sértettől. A pénz átadására rendszerint iskola után került sor a város különböző pontjain. A megfélemlített tanuló 5 hónap alatt legalább 220.000,- Ft-ot adott át a vádlottnak, aki a megszerzett pénzt felélte, illetve elszórakozta.

A sértett sokáig bízott abban, hogy ha fizet, idővel abba marad majd a zsarolás. Ez azonban nem így történt, ezért a fiú végül beszámolt szüleinek a történtekről. Ők úgy döntöttek, hogy feljelentést tesznek a rendőrségen. A vádlott – aki erről nem tudott – eközben tovább zsarolta áldozatát, mobiltelefonjáról fenyegető üzeneteket küldött a számára, melyekben 10.000,- Ft-ot, és a sértett nagy értékű mobiltelefonját követelte. Ezek átadása érdekében egy május végi napon Gyöngyös egy meghatározott pontjára rendelte a fiút, aki azonban nem egyedül érkezett a helyszínre, ugyanis távolról több civil ruhás rendőr követte őt. Amikor a terhelt elvette a sértett értékeit, a nyomozók akcióba léptek, és rövid üldözés után elfogták a zsarolót, akit őrizetbe vettek, majd a bíróság – ügyészi indítványra – később elrendelte a letartóztatását is.

Az Egri Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolja a fiatalkorút, akivel szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására és részleges vagyonelkobzásra tett indítványt a vádiratában.


Hasonló cikkek