Letették a kecskeméti új sportcsarnok alapkövét

Új sportcsarnok épül a kecskeméti Katona József Gimnázium udvarán, amelyet várhatóan 2022 őszén már birtokba vehetnek a diákok és a sportolók. A sportcsarnok alapkövét 2021. szeptember 30-án, csütörtökön délután tették le

Az alapkőletételen jelen volt Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, dr. Salacz László országgyűlési képviselő, Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója, dr. Vercz Tamás, a Scoregoal Szabadidősport Kft. ügyvezető elnöke, Losonczy László, az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának igazgatója és Szabó István, a Katona József Gimnázium igazgatója.

A létesítmény 1750 négyzetméter alapterületű, a pálya pedig 25×45 méteres lesz. A méretéből adódóan futsal-, kosárlabda-, röplabda- és kézilabda-mérkőzéseket is lehet majd itt rendezni. A gimnáziumi oktatási órákon kívüli időpontokban a tervek szerint sportszervezetek használják, valamint a lakosság is kibérelheti majd a csarnokot.

A sportcsarnok építésének költsége 936 millió forint, ebből 656 milliót társasági adófelajánlások tesznek majd ki, Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzata pedig a 280 millió forintos önerővel támogatja a projektet – írja a KEOL.hu.

 

Juhász Márta


Hasonló cikkek