Letették a mórahalmi kollégium alapkövét

Ünnepélyes keretek között tették le a település szakképző iskolájához tartozó kollégium alapkövét. Nógrádi Zoltán polgármester és Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is beszédet mondott

A beruházásnak köszönhetően a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium új épülettel, modern kollégiummal gazdagodik. Ezzel a lépéssel a Homokhátságon és a Vajdaságban élő fiatalok tanulását, helyben maradását és munkaerő piaci esélyeit szeretnék növelni, segíteni. Hiszen a szakképző iskolának a határon túlra is elér a vonzereje.

A 150 férőhelyes új kollégium 2022 októberében készül majd el, ha az ütemtervet jól sikerül tartani. A megvalósításhoz az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatása járult hozzá. Az intézmény felszereltsége, kialakítása korszerű és tartós, minden igényt kielégítő lesz. Hogy a kollégista diákok mindennapi életét megkönnyítsék. Hiszen habár önállóak és jövőjükről innovatívan gondolkodnak a fiatalok, nem könnyű elmenni otthonról, hogy tanulhassanak.

Dr. Palkovics László az alapkő letételen elmondta, hogy a közelmúltban megreformált szakképzés jó úton halad, hiszen emelkedik a szakmát tanuló fiatalok száma hazánkban. Jelen fejlesztés pontosan e stratégia mentén helyezkedik el és hosszú távon gazdaságélénkítő és népességmegtartó hatása lesz határon innen és túl – írja a moranettv.hu.

A szakképzés népszerűsítésére pedig egyéb fejlesztést is tervez a város. Példának okáért egy gyakorlati helyet is kialakítanak. Ahogy erről korábban beszámoltunk pincértanulók tölthetik itt nyári és szakmai gyakorlatukat. Erre a célra létrehozott étteremben és kávézóban.

Farkas Cs. Tekla


Hasonló cikkek