Levélben gratulált Novák Katalin köztársasági elnöknek a Mazsihisz elnöke

Levélben gratulált Novák Katalin köztársasági elnöknek szombati beiktatásához a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, reményét fejezve ki, hogy munkája sikeres, eredményes lesz, és a nemzet egységét fogja erősíteni. – írja az MTI Heisler András A Mazsihisz honlapján vasárnap közzétett levelére hivatkozva.

A Mazsihisz honlapján vasárnap közzétett levélben Heisler András azt írta: a köztársasági elnök munkájában számíthat a Mazsihiszre, mint Magyarország legnagyobb zsidó szervezetére, mint a magyar társadalomba erősen integrálódott zsidó közösségre.

Heisler András felidézte személyes találkozásukat a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga megnyitóján, ahol Novák Katalin azt mondta: reméli, az élet visszaköltözik a falak közé. A Mazsihisz elnöke szerint mindez megvalósult, a zsinagóga “működik, él, szolgálja a közösséget és a látogatókat”.

Emlékeztetett arra is: Novák Katalin beszédében kiemelte, hogy Magyarország a zsidóság számára ma biztonságos otthon. Egyetértését kifejezve hozzátette: ahhoz, hogy ez így is maradjon, közös erőfeszítésekre van szükség. “Eredményeinket meg kell védenünk” – fogalmazott, s ebben pedig a Mazsihisz partnerségét ajánlotta fel az államfőnek.

 A zsidóság vagy bármely kisebbség védelme minden magyar állampolgár közös ügye, függetlenül vallásától, nemzetiségétől vagy politikai elkötelezettségétől – hangsúlyozta levelében Heisler András.

A Mazsihisz elnöke sok erőt és egészséget kívánt Novák Katalinnak a megbízatása ellátásához. Kísérje tetteit az Örökkévaló bölcsessége és bizalma, legyen sikeres és érje el mindazt, amire Magyarország belső békéjének megteremtése érdekében kitűzött maga elé” – írta Heisler András.

Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés. Beiktatási ünnepsége szombaton volt a budapesti Kossuth Lajos téren, az Országház előtt, azt megelőzően ökumenikus istentiszteletet tartottak a Kálvin téri református templomban, ahol egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét.

 


Ökumenikus istentiszteletet tartottak Novák Katalin államfői beiktatása előtt szombat délelőtt Budapesten, a Kálvin téri református templomban, amelyen egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét.

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében arról beszélt: ez az első alkalom, hogy katolikusok, reformátusok, evangélikusok “a zsidó felekezet szombati imájától kísérve”, a hívők közösségében kérik Isten áldását az ország első polgárára.

Ehhez szükség volt a megválasztott köztársasági elnök “bátorságára és alázatára“, és arra, hogy “újra és újra, tisztségtől, hivataltól függetlenül keresse Krisztus útját” – mondta a református püspök.

Balog Zoltán azt kérte, hogy legyen ez egy új “magától értetődőség” Magyarországon, ahol az alaptörvény kimondja a magyar állam keresztény megalapozottságát, és az állam minden szervének kötelességévé teszi az ország keresztény kultúrájának védelmét.

Nyitókép: mazsihisz.hu

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek