Lezsák: a keleti nyitással az ország az ázsiai gyökerekre is emlékezik

lezsakkeletinyitassalLezsák Sándor szerint a kormány keleti nyitásra vonatkozó politikája nemcsak a gazdasági kapcsolatok erősítését jelenti a távolabbi térségekkel, hanem azt is, hogy az ország nem feledi el ázsiai gyökereit. Az Országgyűlés alelnöke erről a Nemzeti Fórum Kölcsey Körének egy közép-ázsiai expedícióval foglalkozó konferenciáján beszélt szerda este.

Lezsák Sándor, aki a Nemzeti Fórum elnöke is, az expedíció fővédnökeként vett részt az eseményen.

A politikus gratulált a Magyarországra két hónapja visszatért résztvevőknek az expedícióhoz, és hangsúlyozta, hogy a kormány továbbviszi a keleti nyitás politikáját a kultúra területén is. Példaként említette Arany János Rege a csodaszarvasról című művének üzbég-magyar kétnyelvű, hamarosan megjelenő kiadását és a Hét nyelven beszélünk elnevezésű programot.

Hídvégi-Üstös Pál, a Volkswagen Közép-Ázsia Expedíció vezetője elmondta, hogy öt jelentős, 20. századi magyar Ázsia-, illetve Kaukázus-kutatónak állítottak emléket a 13 országot érintő úttal: Almásy Györgynek, Prinz Gyulának, Vámbéry Árminnak, Déchy Mórnak és Zichy Jenőnek. Az általuk bejárt utat a sportember 12 ezer kilométeren keresztül saját erejét használva tette meg – egyebek mellett biciklizve, futva, evezve, hegyet mászva -, ezzel is tisztelegve az annak idején főként gyalog járó és szekéren utazó tudósok előtt.

Hídvégi-Üstös Pál útközben bejárta Kelet-Törökországban a Kackar-hegységet, Grúziában a Kazbek-hegységet, megmászta Közép-Ázsia legmagasabb hegyét, az 5671 méteres Damavandot, Kazahsztánban a sziklás, 4060 méteres Amargaldit, és végigjárta a Tien-san 4000 méter körüli hágóit.

A korábban egyebek mellett Afrikát hosszában megjáró sportoló elmondta: ez a csaknem három év szervezés után megvalósult utazás volt élete legnagyobb expedíciója, és az tette egyedülállóvá, hogy az ősmagyarok tankönyvből megismert nomád életmódját egyes területeken élő, hétköznapi valóságként láthatta a jellegzetes jurtákkal és viseletekkel együtt.

A május 11-étől október 11-éig tartó, Szerbiát, Bulgáriát, Törökországot, Grúziát, Azerbajdzsánt, Iránt, Türkmenisztánt, Üzbegisztánt, Kirgizisztánt, Kazahsztánt, Oroszországot, Ukrajnát, majd Romániát érintő expedícióhoz egy-egy hónapra csatlakozott összesen öt fiatal kutató is. A két turkológust, két botanikust és egy környezetgazdálkodási agrármérnököt számláló kutatócsoport megfigyeléseit is tartalmazza majd az expedíciót bemutató, hamarosan megjelenő kötet.

Az expedíció védnöke volt Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, valamint Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár

MTI/PannonHírnök


Hasonló cikkek