Lincoln híres polgárháborús levelét titkára írta brit szakértők szerint

Egy régi rejtélyt oldott meg brit törvényszéki írásszakértők egy csoportja: az amerikai polgárháború idején Abraham Lincoln által írt híres levelet nem az elnök, hanem titkára, John Hay írta.

    A Manchesteri és a Birminghami Egyetem szakemberei a Lincoln-rejtélyt ugyanazzal a technológiával oldották meg, amellyel annak idején leleplezték, hogy J.K. Rowling, a Harry Potter-könyvek írója Robert Galbraith álnéven írt detektívregényt.
1864 novemberében Lydia Bixby levelet kapott Abraham Lincolntól, amelyben az amerikai elnök arról tájékoztatta őt, hogy fiai elestek a polgárháborúban. Az angolnyelv-történelem egyik legmívesebbnek tartott levele írójának kilétét régóta vitatták, és történészek régóta úgy vélték, hogy John Hay, Lincoln titkára írta azt. Mivel mindkét férfi régóta halott, kevés esély volt a dilemma megoldására.
A Digital Scholarship in the Humanities című folyóiratban közzétett tanulmányukban a brit kutatók közölték, hogy az általuk használt technológia szinte egyértelműen kimutatta, hogy Hay írta a levelet.
A szakemberek számítógép segítségével nyelvi formák motívumait keresték, és elemezték a két férfi által írt szövegek igen rövid részleteit. Lincoln és Hay 500-500 szövegét vizsgálták, mielőtt a Lydia Bixbynek írt levelet elemezték volna. Az elemzés “majdnem 90 százalékos bizonyossággal Hayt azonosította, mint a levél szerzőjét – olvasható a Physorg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.


Hasonló cikkek