Lucia Žitňanská: A parlament nem teljesítette a kötelességét

Lucia Žitňanská független parlamenti képviselő szerint az alkotmánybíró-jelöltek választásával összefüggésben a parlament nem teljesítette a kötelességét, amikor nem választotta meg időben a 18 alkotmánybíró-jelöltet.

Žitňanská a problémát abban látja, hogy Zuzana Čaputová elnökasszony így nem tudná kinevezni a 15 jelölt felét, hiszen kétszer annyi jelölt nevét kell az államfő elé terjeszteni, mint ahány bíró hiányzik.

Bastrnák Tibor, a Híd frakcióvezetője szerint is fennáll annak a veszélye, hogy a jelöltek diszkriminációra hivatkozva keresetet nyújtanak be. “A hat újabb jelölt megválasztása esetén az elnökasszony előtt tizenöt név lenne, így nem fogja tudni kiválasztani a jelöltek felét. Az, hogy Andrej Kiska volt államfő minimális számú bírót nevezett ki, rendkívüli lépés volt.”

Az alkotmány előírja a parlamentnek, hogy a hiányzó bírók kétszeresét válassza meg, ezt a kötelességét azonban a Nemzeti Tanács nem teljesítette. Čaputová kijelentette: az új alkotmánybírókat csak azután fogja kinevezni, hogy az SZK Nemzeti Tanácsa megválasztotta a hiányzó hat jelöltet is.

A képviselők eddig háromszor szavaztak az alkotmánybíró-jelöltekről, de még mindig nem sikerült megválasztani a kellő számú jelöltet, vagyis tizennyolcat, csak tizenkettőt. Andrej Kiska volt államfő néhány bírót már kinevezett, a taláros testületben azonban így jelenleg csak hét bíró foglal helyet, a kívánt összlétszám 13.

Forrás: parameter.sk, TASR

Fotó: TASR


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek