M1: virtuális kerítések védhetik a svéd városokat a terrortámadásoktól

Virtuális kerítések védhetik a svéd városokat a terrortámadásoktól, a fejlesztést elsőként Stockholmban próbálhatják ki

– jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója a finn fővárosból, Helsinkiből.

    Közölte, hogy Észak-Európa nagyvárosaiban régóta folyik a vita a belvárosi forgalom ellenőrzéséről. A korlátozó védelmi rendszereket korábban a svéd kormányfő is elvetette, most azonban Stockholm egyes részeiben mégis alkalmazhatnak ilyen technológiát – tette hozzá.

   A tudósító kifejtette, hogy a virtuális kerítés (geofancing) behatárolt területeken ellenőrzi a gyalogos és gépjármű-forgalmat, szükség esetén lassíthatja vagy le is állíthatja azt. A teherautók sofőrmentessé tételével a gázolásos támadások is kivédhetőek lennének, hiszen – mint mondta – így lopott járműveket sem használhatnának föl a merénylők.

Az új technológiát nagyobb területeken még soha nem próbálták ki: az áprilisi merénylet miatt – amelyben egy üzbég menedékkérő öt embert ölt meg tehergépkocsijával egy stockholmi üzletsoron – csak fizikai akadályokat létesítettek a skandináv ország néhány városában – közölte a tudósító. Hozzátette: amennyiben a fejlesztés beválik, Stockholm után más svéd települések is átvehetik.


Hasonló cikkek