Ma alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,33 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 51 785,29 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedden nemzetközi társaihoz képest alulteljesített a Budapesti Értéktőzsde, Európában 1 százalék körüli pluszban kereskedtek nap közben, az amerikai tőzsdén az indexek vegyes képet mutattak.

Kifejtette, a forgalom viszonylag magasan alakult a BÉT-en, főleg az OTP részvényeivel kereskedtek jelentősebb tételben. A budapesti tőzsdén a nyitás után még kedvező volt hangulat, majd délután el kezdett csökkeni a BUX, jelentős eladási hullám indult az OTP, a Mol és a Richter részvényeiben is.

A Mol 16 forinttal, 0,62 százalékkal 2600 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,17 százalékkal 16 835 forintra csökkent, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,60 százalékkal 420,50 forintra nőtt, forgalma 81,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,45 százalékkal 8850 forintra esett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4388,32 ponton zárt kedden, ez 61,68 pontos, 1,43 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Ha tetszett a hír, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek