Szerdán felülteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 192,24 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 43 549,43 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, az európai tőzsdeindexekhez képest a BUX enyhén felülteljesített, ami részben annak köszönhető, hogy Magyarországon javul az oltási kedv és folyamatosan nő a beoltottak száma, így mindenki várja a nyitási terveket.

Ugyanakkor jelezte, a befektetők most Európában és a tengerentúlon is elsősorban a Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának kamatdöntésére várnak, ami szerdán piaczárás után érkezik majd.

A BÉT vezető részvényeiről elmondta, a blue chipek közül a Mol emelkedett ki, a részvény árfolyama 2,33 százalékkal erősödött, ami az elemző szerint részben az olajár emelkedésével magyarázható.

A Mol 48 forinttal, 2,33 százalékkal 2104 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 13 400 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 420 forinton állt, forgalma 42,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,63 százalékkal 8740 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3785,46 ponton zárt szerdán, ez 11,42 pontos, 0,30 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Gazdaság | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Hasonló cikkek