Ma kezdődik a Tavaszváró néptáncünnep a Fölszállott a páva szereplőivel

Ma kezdődik a kétnapos Tavaszváró néptáncünnep a Fölszállott a páva szereplőivel a Martin György Néptáncszövetség szervezésében Budapesten.

Szombaton a 10. kerületi Kőrösi Kulturális Központban 17 órától az Ifjúsági Néptáncantológia, 20 órától pedig a Néptáncosok Bálja szerepel a programban.

Vasárnap a Budapesti Operettszínházban 11 órakor Aprók pávája címmel a Fölszállott a páva gálaműsora, míg 18 órakor a Néptáncantológia szerepel műsoron.

A két nap alatt mintegy ezer táncos és zenész lép színpadra. Vasárnap a Budapesti Operettszínházban a nagyközönség számára is készülnek programokkal a szervezők: délelőtt 11 órától rendezik meg az Aprók pávája című műsort, amelynek alkalmával a 2019-es Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny táncosaival, énekeseivel és muzsikusaival találkozhat a közönség. A fellépők több mint harminc produkciót mutatnak be. A műsor szerkesztője és rendezője a Fölszállott a páva zsűrijéből is ismert Kocsis Enikő és férje, Fitos Dezső.

Vasárnap 18 órától kerül sor a Néptáncantológiára: ezt több mint fél évszázaddal ezelőtt Vásárhelyi László kezdeményezésére rendezték meg először. Az évente egyetlen alkalommal látható színházi bemutató az előző évben bemutatott legkiválóbb koreográfiák seregszemléje, a Kárpát-medence néptáncegyütteseinek részvételével.

A Martin György Néptáncszövetség által felkért szakmai zsűri az idén 40 pályázat közül választotta ki a közönség elé kerülő tizenhárom produkciót, amelyekben több mint ötszáz néptáncos és népzenész szerepel. Az esti eseményen fellépnek az erdélyi Magyarlapád hagyományőrző táncosai és zenészei, valamint a Fölszállott a páva gyermektáncos szólistái is.

Szombaton a néptáncos társadalom találkozik a budapesti Kőrösi Kulturális Központban, ahol szívesen látják az érdeklődőket is. 17 órakor tartják az Ifjúsági Néptáncantológiát, amelyen az ifjúsági korosztály legkiválóbb táncegyüttesei, továbbá az ifjúsági szólótáncverseny Ezüstpitykés és Gyönygalléros táncosai lépnek fel. 20 órakor kezdődik a Néptáncosok Bálja, ahol a Magyarlapádi zenekar és Pálházi Bence bandája muzsikál.

A rendezvény részletes programja a https://www.martinszovetseg.hu/tavaszvaro-2020-02-29-03-01/ linken érhető el.


Hasonló cikkek