Ma van A Dal 2022 döntője

Ma van A Dal 2022 döntője, amelyben a dalok szimfonikus változatban szólalnak meg a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében. A Dunán 19 óra 35 perckor kezdődő élő adásban nyolc produkció versenyez Az Év Dala címért.

    A közmédia dalválasztójának fináléjában a megszokott zsűri (Wolf Kati, Egri Péter, Ferenczi György és Mező Misi), valamint élő zene várja a nézőket.
Az idei műsorban negyven előadó szállt harcba Az Év Dala 2022 címért, a négy válogató adás és a két elődöntő után nyolcan maradtak versenyben. Ismét a magyar zenéké a főszerep, a zsűri újra a közönséggel együtt keresi Magyarország slágerét.

A szombati döntőben Hegedűs Bori és Tempfli Erik (dalának címe: Anya), Oláh Ibolya (Nem adom el), a Subtones (Nem segít más), a Third Planet (Táncol a világ), a Napfonat (Mint a zápor), Solére (Másért), Pádár Szilvia (Kismadár), valamint Andelic Jonathan Jota (Elhiszem még) lép színpadra. Extra produkcióként a négy zsűritag, Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter együtt fog zenélni, és közönség elé lép a tavalyi győztes Kaukázus, valamint a Karthago együttes is.

A produkciók elhangzása után a zsűri pontszámaival négy előadó és dal marad versenyben, ezt követően az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség szavazataival dől el, melyik dal lesz az év magyar slágere. A nézők sms-ben szavazhatnak.
A nyertes dal előadója Az Év Dala 2022, egyben a Petőfi Zenei Díj év dala 2022 elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, valamint egy tízdalos stúdiólemezt és az egyik felvételhez videoklipet készíthet.

A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója gazdagodik zenei pályájára fordítható nyereménnyel. A döntőben derül ki, melyik előadó és dal kapja az Akusztik Dalverseny fődíját, erről a közönségszavazatok döntenek.
Részletes információk A Dal Facebook- és Instagram-oldalán, a https://mediaklikk.hu/adal2022/ oldalon, valamint a műsor hivatalos YouTube- és TikTok-csatornáján találhatók.


Hasonló cikkek