Macron bírálta a kínai oltóanyagot

Emmanuel Macron francia elnök bírálta a koronavírus elleni kínai oltóanyag „átláthatatlanságát és esetleges kockázatait„ az új variánsok terjedését illetően.

„Egyáltalán semmilyen információm nincsen a kínai vakcináról. Nem kommentálom, de ez tény” – mondta csütörtökön a francia elnök az Atlantic Council nevű agytröszt által a nagy nemzetközi témákról szervezett beszélgetésen.

„Ez azt jelenti, hogy közép- és hosszútávon szinte biztos, hogy ez az oltóanyag nem megfelelő, az új variánsok terjedését megkönnyíti, semmiképpen sem oldja meg a helyzetet az országokban” – hangsúlyozta a francia elnök a brazíliai Amazonas állam fővárosában, Manausban kialakult helyzetre utalva, ahol az egyik új variáns már dominánssá vált. „Brazília, a manausi helyzettel valószínűleg jó példa arra, hogy mi történhet, amikor sok a fertőzött, másokat pedig már beoltottak, és megjelenik a Covid-19 egyik új formája” –  fogalmazott Emmanuel Macron.

„A vírusnak a vakcinával történő kezelése megköveteli, hogy bizonyosak legyük abban, hogy megfelelő az oltóanyag, hogy a vakcina egyértelműen a leghatékonyabb a különböző variánsokkal szemben, mégpedig átlátható információk segítségével. És úgy vélem, hogy ebben a WHO-nak nagyon fontos szerepe van az eredeti Covid és a variánsok elleni különböző oltóanyagok hatékonyságát és potenciális toxicitását illetően” – vélte Emmanuel Macron.

A francia elnök szerint a járványkezelés „globális és összehangolt megközelítést”, valamint „a világon a lehető legjobb kutatók ellenőrzésével átlátható és érvényes tudományt” igényel. „Nem ez a helyzet jelenleg a kínai vakcina esetében. Számomra a rövid távú hatékonyság a közép távú hatékonyság kárárra lehet ebben a helyzetben” – tette hozzá.

Emmanuel Macron kiemelte, hogy Kína az elmúlt hónapokban hatékony „vakcina-diplomáciát” folytatott a balkáni és afrikai országokban „számunkra nem teljesen egyértelmű méretekben, de látványos diplomáciai sikerekkel”„Ebből úgy tűnhet, hogy hatékonyabbak, mint a multilaterális megközelítés, amivel mi élünk hónapok óta. De úgy gondolom, hogy ha globális és összehangolt a hozzáállásunk, akkor hosszútávon mi hatékonyabbak lehetünk” – vélte a francia elnök.

Peking visszautasította pénteken Emmanuel Macron francia elnöknek a kínai koronavírus elleni oltóanyagok átláthatóságát és hatásosságát kétségbe vonó, előző nap tett kijelentéseit, és a nemzetközi közösség összefogását sürgette a vakcinák kérdésében.

Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján aláhúzta: a klinikai tesztek harmadik fázisa alapján bizonyított, hogy a kínai fejlesztésű oltóanyagok hatásosak és biztonságosak. Hozzátette: a kínai kormány komoly jelentőséget tulajdonít a Covid-19 elleni vakcinák biztonságára és hatásosságára.

 

Világ tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek