A Beatles után depresszióba esett Paul McCartney | Pannonmagazin
Színes

A Beatles után depresszióba esett Paul McCartney

A BBC Radio 4-nak adott interjújában McCartney arról beszélt, hogy elveszve érezte magát a banda 1970-es megszűnésekor.”Depressziós voltam. Egész életen át tartó barátoktól váltam el, az italhoz nyúltam. Majd megalakítottam a Wings együttest, hogy kiheverjem a sokkot, hogy már nem vagyok a Beatlesben – hangoztatta a 73 éves McCartney az interjúban, amelyet szombaton sugároz majd a brit közszolgalati rádió, de néhány részletet már kedden közzétett honlapján.McCartney őszintén szólt arról, hogy az üzleti ügyek mérgezték meg a dolgokat és szakították szét az együttest.A Beatles hivatalosan 1970-ben oszlott fel a Let It Be című lemezük kiadásakor, de rossz előjelek már egy évvel korábban megmutatkoztak, amikor a banda Allen Kleint választotta menedzserének McCartney akarata ellenére.Bár Klein segített nekik átalakítani veszteséges üzletüket, az Apple-t, elvitte nyereségük jelentős részét is, és saját cége megkapta a jogot a Beatles lemezeinek Egyesült Államokbeli kiadására. Felbőszítette McCartney-t azzal is, hogy felvette Phil Spectort, hogy átírja kórussal, zenekarral és még több dobjátékkal a Let It Be-t, és megpróbálta késleltetni azt, hogy az EMI kiadja Paul McCartney első szóló albumát.Hogy kikerüljön Klein befolyása alól, Sir Paul beperelte a banda tagjait. A jogi összezördülés volt az utolsó csepp a pohárban. McCartney Skóciába költözött, egyebek között azért, hogy ne kelljen részt vennie az üzleti megbeszéléseke, és inni kezdett.Linda volt az, aki azt mondta, hogy össze kell szednem magam, ez vezetett a Wings létrahozásához. Tetszett egy új együttes ötlete. Újra akartam kezdeni – idézte fel.”De borzasztóak voltunk. Nem volt egy jó együttes. Az emberek azt mondták, Linda nem tud billentyűs hangszereken játszani, és ez igaz volt. De John Lennon sem tudott gitározni, amikor a Beatlesszel elkezdtük” – mondta.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB