A Cserszegi fűszeres nemesítőjére emlékeztek | Pannonmagazin
Bor - GasztrotúraUtazóna

A Cserszegi fűszeres nemesítőjére emlékeztek Keszthelyen

Szerencsésnek mondhatja magát, akinek életművét nemcsak saját korában, de generációkkal később is elismerik.

Ehhez maradandót, értéket kell hagyni az utókorra – köszöntötte a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő halálának 10 éves évfordulója alkalmából rendezett emlék-és fotókiállítás résztvevőit.

Feldman Zsolt az ünnepségen úgy fogalmazott: Bakonyi Károly személye és munkássága előtt tisztelgünk, egy olyan életmű előtt, amelyet az egész magyar nemzet figyelemreméltónak tart, amely a mai napig meghatározza az ország borkultúráját.

Ezért kiemelkedő nemzeti érték, a Magyar Értéktár része 2017 óta ez a munkásság, amelynek a Cserszegi fűszeres méltán híres fejezete.

Bakonyi Károlynak ez, és más, további elismert fajtája a magyar borfogyasztó közönség legkedveltebb fajtái közé tartozik.

Tudományos munkája a mai napig segíti a borászok, szőlészek munkáját. Elismertségre szert tenni, maradandót alkotni komoly szakmai tudással, folyamatos felkészüléssel, emberi tartással lehet. Egy-egy szőlőfajta eredményességét, kedveltségét pedig az igazolja, hogy mennyire keresett a belőle készített bor – mondta az államtitkár. Mint fogalmazott, Bakonyi Károly szőlőfajtái hazai viszonyok között jól termeszthetők. Magyarországon több mint 4 ezer hektáron foglalkoznak Cserszegi fűszeressel.

Vagyis nem csak a nemesítő életében volt jelentős ennek a fajtának a termesztése, de máig kedvelt ez a fűszeres, illatos szőlő.

AM Sajtóiroda

Nyitókép: AM Sajtóiroda/Fekete István

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB