-KiemeltGasztro

A gyerekek kedvence – kukoricakrémleves

Nyáron, a nagy melegben természetes jelenség az étvágy csökkenése, ilyenkor kicsi és nagy egyaránt érezheti úgy, hogy  bőven elegendő az a tetemes mennyiségű folyadék, amit elfogyaszt. Enni azonban még a legnagyobb kánikulában is kell, egy finom leves pedig kiváló alternatíva lehet a forró nyári napokon. A petrezselymes kukoricakrémlevest – amely akár télen, akár nyáron kitűnő választás, ha levesre vágyunk – még a gyerekek sem fogják visszautasítani.

Hozzávalók: 

3 doboz kukoricakonzerv
3-4 dl tejszín
1 fej vöröshagyma
2 db közepes krumpli
1 csokor petrezselyem

Elkészítés: 

A vöröshagymát apróra vágjuk, majd kevés vízben megpároljuk. A kukoricakonzerveket felbontjuk, és néhány evőkanál kukoricát félreteszünk. A megpárolt hagymához adjuk az apró kockákra vágott krumplit, öntünk hozzá egy kis vizet, majd lassú tűzön puhára főzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk a kukoricát (a félretett mennyiség kivételével), a tejszínt, körülbelül 6-8 dl vizet és ízlés szerinti mennyiségű sót. Botmixerrel pürésítjük, visszatesszük a tűzre, és még egyszer felforraljuk. Ezután lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a félretett kukoricát, valamint az apróra vágott petrezselymet, és már tálalhatjuk is.

Megjegyzés: 

Fenti mennyiségű hozzávalókból négy személyre elegendő leves készül, és még repetázni is lehet belőle.

Fotó: Balog Marianna

Megosztás:
Weboldal weboldal készítés készítés