A jelszavaknak is van világnapja | Pannonmagazin
-KiemeltIT - Tech

A jelszavaknak is van világnapja

Már túl is vagyunk rajta úgy, hogy többségünk nem is tudta a jelszó világnap létezését. Már érdemes volt felkelni, ma is tanultunk valami újat.

2013 óta van lehetőségünk megünnepelni a jelszavak világnapját. Azóta minden május 7-én megtehetjük, csak eddig nem biztos, hogy tudtunk róla.

Arról bizonyára van tudomásunk, hogy milyen fontos a megfelelő jelszó saját biztonságunk érdekében. Mégis egyszerűen megjegyezhető, nem túl komplikált jelszavakban gondolkodnak sokan, mert az ember alapvetően kényelmes. A hackerek is tudják ezt. A sok kód mellé, amelyet naponta használnunk kell, nem árt, ha az egyes szolgáltatások belépéseihez használt jelszavakat úgy állítjuk be, hogy az minél bonyolultabb, mégis számunkra megjegyezhető legyen.

A jelszó világnap létrehozásával pontosan erre akarták felhívni a figyelmet. Az Acer, az Intel, a Microsoft, a Samsung és a Toshiba is támogatja azt, hogy körültekintőbbek legyünk jelszógyártás terén. Azért gondolták úgy, hogy a jelszavaknak is szükségük van világnapra, hogy rávilágítsák a felhasználókat, az 12345678, vagy a Password jelszavak nagyon könnyű feladatok a hackerenek.

Jobban meg kell izzasztani az adatainkhoz hozzáférni kívánókat. Tévhit, hogy bizonyos időnként érdemes megváltoztatni a jelszavainkat. Az a megbolondulás és a felejtés világa. Sokkal hasznosabb, ha egy olyan jelszót találunk ki, amely legalább 12-15 karakterből áll, tartalmaz speciális és alfanumerikus karaktert is. Az ilyen terjedelmű jelszavak dekódolása nehezebben elvégezhető. Gondolkodjunk jelmondatokban jelszóalkotáskor. Ha ez megvan, akkor már csak meg kellene jegyezni, ezért marad az, hogy elmentjük telefonba, cetlire felírjuk. A cetlit elhagyhatjuk, a telefonos megoldás pedig csak akkor biztonságosabb, ha jelszószéfet is használunk.

Fotó: pixabay.com

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB