A klímaváltozással jönnek a halálos vérszívók | Pannonmagazin
EgészségÉletmód

A klímaváltozással jönnek a halálos vérszívók

Csak kevesen tudják, hogy az Egészségügyi Világszervezet munkatársai (angol rövidítése: WHO) bolygónk egyik leghalálosabb állataivá kiáltották ki a szúnyogokat. Ezt azzal magyarázzák, hogy a kíméletlen vérszívók évente több millió ember halálát okozzák.

A szakértők az egyiptomi csípőszúnyogot és az ázsiai tigrisszúnyog nevezték meg a legveszedelmesebb fajoknak, melyek többek között a dengue-, a zika– és a chikungunyavírus elterjedéséért is okolhatók.

Az előrejelzések szerint nem kizárt, hogy az elkövetkezendő öt évben bekövetkező éghajlat változás előidézi majd a fertőző szúnyog-kolóniák elszaporodását és megjelenését olyan kontinenseken, ahol addig ismeretlenek voltak. Még Európa és Észak-Amerika azon területei is veszélybe kerülhetnek, melyek most még túl hűvösek ahhoz, hogy a különböző vírusok elterjedjenek.  

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB