A legendás Palace a Plázson éled újjá | Pannonmagazin
ProgramajánlóSzabadidő

A legendás Palace a Plázson éled újjá

A PLÁZS homokos partjával nemcsak a lazulás, de a bulizás szíve is Siófokon, mostantól pedig a koncertek mellett a partiélet ütőere is lesz vadonatúj helyszínével, a Miller Arénával.

A Palace 28 éven át egyet jelentett a balatoni éjszakákkal, amelynek tavalyi bezárása olyan űrt hagyott maga után a közönségben, így a PLÁZS szervezői elhatározták, újra élesztik a kultikus szórakozóhelyet: „Úgy döntöttünk, hogy a legendás hely zenei szellemiségét tovább víve, a PLÁZS területén felépítünk egy Arénát, ahol hétvégente, pénteken és szombaton várjuk a partiközönséget” – mondta Barna Katalin, a PLÁZS kommunikációs igazgatója.

Az újonnan épített Arénában egyszerre akár 6000-en is táncolhatnak majd 1500 négyzetméteren, de lesz egy 330 négyzetméteres VIP rész is, ahonnan tökéletesen lehet látni a színpadot és a fellépő dj-ket.

A Palace Nyitóbulin három helyszínen pörögnek majd a lemezek, igazi Palace hangulatot idézve a nyárba. A Miller Arénában Andrewboy, Andro, Bárány Attila, Bricklake, Christopher, Droplex, Metzker Viktória, Regan és Willcox játszanak majd, a Dark Roomban Davko, Pat Duff, Peter Makto, Rizkid, Toto Jr, míg az R’n’B & Sláger Teraszon Barta lesz a hangulat felelőse. Vasárnap ugyanitt Fergeteg party veszi kezdetét a Kozmixszal, Korda Györggyel és Balázs Klárival, a házigazda pedig Dj Dominique lesz.

Az Aréna rezidense Metzker Viki lesz, aki péntekenként egy-egy vendége társaságában „ügyel” majd szombatonként a legnagyobb hazai bulisorozatok vendégeskednek itt a koncertek után.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB