Vak Bottyán János

A magyar, mint katonanemzet bővelkedett tehetséges hadvezérekben, tisztekben és közkatonákban, akik egyszerűen tették a dolgukat, védték a hazát. Hozzájárultak ahhoz, hogy Európa közepén fennmaradt egy nemzet, amely nyelvében, kultúrájában lelkületében jelentősen eltért a többitől. A magyarokat szövetségesei és ellenfelei is bátorságukról, virtusukról ismerték. Ez utóbbira kiváltképp egy kuruc generális pályafutása az egyik jó példa. Amennyire példaértékű a Rákóczi – szabadságharcban játszott szerepe, annyira izgalmas katonai pályájának kevésbé ismert időszaka.  A káprázatos karriert befutott Bottyán Jánost katonái rajongva szerették, a pokolba is követték volna.

Bajvívó magyarok

A török hódoltság idején az időnként kiújult háborúk közötti békeidőszakban sem pihentek a fegyverek. Portyák, vásárütések, párbajok híre borzolta a kedélyeket Bécsben és Isztambulban egyaránt. A császárvárosból igazgatott néhai Magyar Királyság másfél évszázadra hadszíntérré vált, beáldozva a társadalmi és gazdasági fejlődés és az önállósodás lehetőségét. Nem feltalálókat, tudósokat, művészeket termelt ki az anyaföld, hanem harcosokat, akik nem csináltak mást, mint védték hazájukat, Európát a török hódítók ellen. A háborúk folyamán kialakult vitézlő rend tagja volt a protestáns kisnemesi családból származó Bottyán János is, aki az iskolapadot otthagyván végvári vitéznek állt be az érsekújvári törökök által fenyegetett Vágsellyére, és ezzel kezdetét vette egy páratlan pályafutás.

A haza védelmében

Az országot nyomorító ellenségen kívül a fiatal vitéz egy-egy feljebbvalójával is konfliktusba került. A magyar végvári vitézeknek hópénzt alig vagy egyáltalán nem fizető lévai várkapitány, Csáky Pál szaladt bele az akkor már tapasztalt huszárnak számító zászlótartó pofonjába. A szakszervezeti bizalmi szerepét vállaló Bottyánt kapitánya tömlöcbe vetette. Azonban a pofon okának kiderülése és a megaláztatás nem tett volna jót Csáky karrierjének, mivel amíg a német zsoldosok rendesen megkapták pénzüket, addig a magyarok szinte mindig késve vagy egyáltalán nem. Akkoriban ez nem egyedülálló jelenség volt.

A vakmerő vitézt, akinek már akkor híre volt, jobbnak látta Csáky áthelyeztetni Komáromba lefokozva, ahol az ismét hallatott magáról. Itt is a német zsoldosok kapták meg a magyarok hópénzét. Az erőszakról lemondva ezúttal furfangos módszerrel élt a nélkülöző magyar végváriak javára. A helyi kereskedők és a komáromi magyar katonák jó kapcsolatának erősítésére új gázlót keresett a Dunán, így azok elkerülték az adószedőket. Az erődítés német parancsnoka adócsalás miatt nyomozást rendelt el. Bottyán János ismét a tömlöcben találta magát. Ezúttal Kara Musztafa, a török nagyvezér hadjáratának hírére szabadult ki. 1683-ban indult meg az a hadjárat, amellyel a maradék magyar területeket végleg a félhold uralma alá akarták hajtani, illetve el akarták foglalni Bécset.

Innentől kezdve Bottyán János előtt megnyílt a karrier útja. Mindent vitézségének és csavaros eszének köszönhetett, valamint emberismeretének, mivel legendásan szigorú volt az alatta szolgálókhoz és bőkezűen jutalmazta, dicsérte a bátran harcolókat. Egyik legendás bravúrját 1685-ben, Érsekújvár ostromakor hajtotta végre. Egyedül, parasztruhába öltözve jutott be a török által 22 éve birtokolt erősen védett Érsekújvárra, felderítés céljából. Az álruhás Bottyán János követte a minaret erkélyére tartó müezzint, aki Allah dicsőségét hirdette volna érsekújvári muszlimoknak. Az imádkozó tömeg olyat tapasztalt, amire még nem volt addig példa. Nem sokáig tartott Allah dicsőítése, mert a leborulók fejei a müezzin artikulátlan ordítására és azt követő hangos puffanásra emelkedtek fel. Őrültségnek tűnik Bottyán János cselekedete, hiszen ezzel a tettével, a müezzin erkélyről való kihajításával nagyot kockáztatott. A dühös és az összezavart tömeg nem vette észre, hogy a magyar vitéz kiosont a minaret ajtaján és eljutott a kapuig, ahol vártak rá kenyeres pajtásai. Útközben a ruhája alá rejtett pisztolyát is használnia kellett egy útját álló janicsár ellenében. A legenda szerint fogadásból dobta ki a müezzint a minaret erkélyéről.  A bravúr másnapján legényeivel a vár alá lovagolt és párbajra hívta ki a törökök legjobb kardforgatóit. Azonban az ötezres védőseregből senki sem jelentkezett ellenfélnek, a vár parancsnokának, Mehmet agának fenyegetései és aranyai ellenére sem.

Komáromban még közlegény, Esztergomnál a város védelménél tiszt, Budánál mint váci főkapitány vezényelte „lovasezerjét”. A budai török főemberek és kereskedők kincseiket Csepelre akarták menekíteni. Bottyán János, mivel volt helyismerete és ismerte a környékbeli hajósnépeket, azokkal a kincseket szállító gályákra támadt, vitézei pedig a parton biztosító törököt kaszabolták le. A foglyokat és a hadijelvényeket a főparancsoknak, Lotharingiai Károlynak, a kincseket pedig a huszároknak és a hajós cimboráinak adta a parancsnokság jóváhagyását kérve, akik tisztában voltak a magyar katonák harci értékével, hiszen azokat mindig a legveszélyesebb helyekre küldték.

 I. Lipót megerősítette Bottyán János nemességét, esztergomi házából kúria lett és italmérési jogot kapott. A városban sörfőzdét alapított. A szegény kisnemesi családból származó vitéz vagyont is szerzett. Nemcsak a csatákban kísérte a szerencse, hanem jól is tudott házasodni. Mindkét házassága birtokokat, főrangú rokonságot hozott neki. Mindvégig részt vett a török elleni harcokban. Nándorfehérvár visszafoglalásánál alezredes volt, a spanyol örökösödési háborúban sem pihent a kardja az akkor már a korántsem fiatal magas rangú tisztnek, akit Vak Bottyánnak is neveztek, mert nagy valószínűséggel még 1691. augusztus 19-én zajlott szalánkeméni csatában szerezte azt a sérülést, ami miatt már csak az egyik szemére látott.

A vitézek között nagy megbecsülésnek örvendő ezredes nem ülhetett nyugodtan babérjain, gyanúba került, mint minden befolyásos, magyar úr, katonatiszt, mert a Rákóczi szabadságharcot megelőző időszakban a megszállt tartományként kezelt Magyarországon a császár zsoldosainak garázdálkodása, a súlyos adók és a magyar előkelők mellőzése, a jogaiknak csorbítása nagy elégedetlenséget eredményezett. A lázadás parazsa folyamatosan égett. Munkács várának hősies védelmét, illetve az 1697-es hegyaljai felkelést követően a bécsi udvar szemében mindenki gyanús volt. Hiába bizonyított Bottyán János a hazai és a külhoni harctereken és ugyan bírta Savoyai Jenőnek a kor egyik legzseniálisabb hadvezérének bizalmát, 1701-ben letartóztatták, de bizonyíték hiányában felmentették. 1703-ban a kurucok ellen küldték. Vak Bottyán és a sereg egy része Zólyomban maradt, amikor a Bercsényi Miklós vezette kuruc sereg a városhoz érkezett. Bottyán János ekkor párbajra hívta a legvitézebb tisztet, Ocskay Lászlót. A párbajban mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Bercsényi egy hordó bort küldetett a néhai bajtárs javulásának támogatására. Bottyán azonban már ekkor elígérkezett Rákóczi hűségére. Még egyszer lefogták árulás vádjával, de hű legényei kiszabadították és átkísérték a kuruc táborba, ahol igencsak örvendtek neki még a korábbi évtizedekből megismert harcostársak, akik a török kiverése után az országot kíméletlenül sarcoló császáriak ellen fordultak.  A fejedelem 1703. december 10-én alá is írta tábornoki kinevezését, 20-án pedig a dunántúli kuruc csapatok főparancsnokává is kinevezte. Vak Bottyán nem okozott csalódást, sorra vezette sikeres hadjáratait.

Akit nem fog a golyó

1704. november 16-án elfoglalta Érsekújvárt, ezért a vár főkapitányává nevezték ki. Rövid Duna-Tisza közi hadakozás után Vak Bottyán a Nyugat-felvidéket biztosította, majd Rákóczi kinevezte a Dunántúl kormányzójává, és megbízta annak védelmével. 1707-ben a túlerő ellen sorozatos csatákban is megvédte az országrészt. Katonáinak tiltotta a szabad rablást, minden fegyelmi vétséget büntetett, viszont gondoskodott róluk és jutalom sem maradt el. Az egyszerű nép is a szívébe zárta a generálist. El is nevezték „Jótevő Jánosnak”. Amíg más vezérek alól szökdöstek, hozzá tódultak a fegyvert bíró férfiak. El is terjedt róla, hogy nem fogja a golyó. Tábornoktársai, ha irigykedtek is sikereire és a fejedelemmel való bensőséges viszonyára, nyíltan nem merték támadni. 1707-ben első feleségének halála után feleségül vette Forgách Júliát. A fényes lakodalomban mindenki ott volt, aki számított. Gyermekei nem voltak, de katonáit fiainak nevezte.

Kuruc Vitéz

A trencséni csatavesztés után a kuruc tábor ekkor már erősen apad, egyre többen álltak át a császári oldalra, de az öreg sas mindvégig hűséges maradt a fejedelemhez.  Fényes pályájának 1709. szeptember 27-én agyhártyagyulladás vetett véget a Tarnaörs melletti táborban. Bottyán apától, ahogy vitézei nevezték egymás között, katonai pompával vettek búcsút Gyöngyösön. Hamvait a ferencesek templomában helyezték el egy jelöletlen kriptában.

II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem ekképp emlékezett leghívebb generálisáról:

 „Nem volt sem jó származású, sem művelt ember, ezért igen nyers volt, de józan, éber, szorgalmas. Szerette a népet, és az is rendkívül szerette őt, mert katonáit szigorú fegyelemben tartotta, de mindenkor igazságot szolgáltatott nekik, amikor igazuk volt.”