Mindannyian a legjobbat akarjuk magunknak és a családunknak. De tudjuk-e, mi a legnagyobb kincs, amit adhatunk?

Mi tesz minket boldoggá?

Ha körülnézünk, azt láthatjuk, hogy az érvényesülés egyetlen útja a pénz: ez jelenti a sikert, a hatalmat világunkban. De a tárgyak birtoklása még soha senkit nem tett hosszú távon boldoggá.

A szocializáció arról szól, hogy beleszületünk egy családba, azon túl egy társadalomba. A személyiségünk magja életünk első évtizedeiben alakul ki. Gyerekként még nem nagyon tudunk védekezni, ha bántanak vagy igazságtalanság ér minket. Az is visszatartó erő, hogy a legfontosabb: valahova tartozónak érezni magunkat. Sajnos, ez sokaknál később is így marad.

Hol ronthatjuk el?

A rossz kapcsolatokban egy idő után ismétlődő mintaszerűséget fedezhetünk fel, ami éppen arra vezethető vissza, hogy kiskorunkban mi mindent hallottunk vagy szenvedtünk el az otthoni közegben, ami kialakította bennünk azokat a tudatalatti programokat, amelyeknek köszönhetően ma azok vagyunk, akik… És a legtöbben beletörődnek ebbe. Ez pedig már lustaság vagy gyávaság. Mert mindig van mód magunkon dolgozni, változtatni.

Ez természetszerűleg fájdalmas folyamat, mert olyan dolgok jöhetnek elő emlékképeikből, amelyekre nem szívesen emlékezünk. De csak ez lehet a kiút abból a langyos pocsolyából, amelyet olyan fullasztónak találunk az életünkben.

Ami mindennél többet ér

Ha önmagunknak és a gyerekeinknek jót akarunk, akkor megpróbálunk végre igazán felnőni, és szembenézni a saját kísérteteinkkel. Ez bátorságot és erőt feltételez – és miután megtettük, óriási energiákat szabadíthatunk fel magunkban, ami további sikereket teremthet az élet minden területén.

A gyermekeinknek pedig azzal adhatunk a legtöbbet, ha ilyen pozitív követendő példát állítunk eléjük. A belső erő többet ér, mint az anyagi javak: mert az utóbbi elveszhet, elértéktelenedhet. A belső tartás pedig – ha már egyszer megszereztük – örökre a miénk marad.

Képek forrása:  napiboldogsag.com, www.washtrustwealth.com