A XVI. és a XVII. századi Erdély volt a töröktől és a sokszor megszállóként viselkedő Habsburg hatalomtól szenvedő magyarság számára a szabadság földje. Manapság is megállja a helyét az a gondolat, hogy a legjobbjaink által irányított saját állam biztosíthatja megmaradásunk társadalmi, gazdasági és kulturális feltételeit. Az Erdélyben folyó harcok részeseként a székelyek akkor is, mint ahogy elődeik, helytálltak és az akkori „székely igazolványukkal” maradandó nyomot hagytak mind a német, mind a török ábrázatján. A sok névtelen hős közül kiemelkedik Székely Mózes, aki korának egyik legvakmerőbb, legvitézebb alakja volt, és – ha rövid időre is – Erdély fejedelmének is megválasztották.

Székely Mózes lófő család sarjaként született – a róla tudósító kortárs, Szamosközy István szerint -1553-ban Udvarhelyen, unitárius családban.

Fiatalon, apja mellett a székelyföldi só kereskedelmével ismerkedett, mivel édesapja, Literáti Székely János, János Zsigmond király sókamarásaként, működött. A király halála után kitört a belháború. Székely Mózes ekkor lépett fel a történelem színpadára. Báthory István, a Gyulafehérváron megválasztott erdélyi fejedelem testőreként, 1575. július 8-án Kerelőszentpálnál a sebes folyású Maroson fogai között egy szál karddal átúszva, katonáival együtt rajtaütött a Habsburg párti Bekes Gáspár által vezetett sereg őrálló katonáin. Mire azok egy általános támadás hírét keltve pánikot idéztek elő, segítve ezzel Báthory seregét, amely több órás véres küzdelemben szétverte a Habsburg barát főurak és a szászok seregét. Itt esett fogságba az akkor fiatal Balassi Bálint, akinek életét Báthory megkímélte. Székely Mózes a kerelőszentpáli csatában tanúsított vitézségéért a testőrkapitányi rangot kapta meg. Székely Mózes követte fejedelmét Lengyelországba – annak lengyel királlyá választásakor 1575-ben – ahol újabb harcok vártak rá, ezúttal az oroszok ellen. A sikeres hadjáratok egyik főszereplőjét, Székely Mózest lovaggá is ütötte Báthory, aki megkapta 1583-ban Sófalva sóbányájának kamaraispánságát és jelentős földbirtokokat vitézsége jutalmaként. Székely Mózes a tizenöt éves háború erdélyi hadszínterén is harcolt. Báthory Zsigmond fejedelem nem örökölte apja Kristóf, és a néhai lengyel király diplomáciai érzékét, nem is beszélve arról, hogy a bécsi udvar befolyása alá került. Az ingatag jellemű, befolyásolható szeszélyes fejedelem sorra végeztette ki azokat a befolyásos erdélyi családok tagjait, akik – számolva a török erejével és a császári udvar a magyarok iránt többnyire gyalázatos hozzáállásával – próbálták kiegyezésre bírni Zsigmondot a portával. A tizenöt éves háború alatt tönkrement Erdélyország. A törökbarát urak feje a bakó bárdja által elválasztva. Báthory András bíborosként mégis a portával egyezkedik, miközben gyakorolja a fejedelmi hatalmat az akkor éppen távol lévő Zsigmond kérésére. Azonban a székelyeknek elegük volt a Báthory családból, mivel azok sorra szegték meg ígéreteiket irányukban, és nem feledték el a „székely farsangot”, amikor a Báthory Zsigmondhoz hű rokon, Bocskai István haddal ment ellenük, hogy jogos követelésüknek fegyverrel szabjon gátat. Báthory András Székely Mózesre bízta az erdélyi sereg szervezését, hogy a Bécs által a magyarok ellen uszított Havasalföldi vajda Vitéz Mihály ellen vonuljon. Azonban az 1599. október 29-i csatában Schellenberknél Báthory András csatát vesztett. Menekülés közben a bosszúvágytól égő – az akkor már Mihály vajda pártján álló – székelyek meggyilkolták. Mihály vajda hódoltatta Gyulafehérváron az erdélyi rendeket. A székelyek szabadságát visszaadta, de a megyék és a székek élére havasalföldi parancsnokokat nevezett ki. Az oláh fejedelmet, aki visszaélt – magyarok és a székelyek rovására – a hatalmával, rövid idő alatt meggyűlölték. Székely Mózest kinevezte az erdélyi hadsereg vezetőjének, de ő is, mint a többi erdélyi, látva a vajda és körének a magyarok sérelmére elkövetett rombolást, Lengyelországba távozott. Mihály havasalföldi serege rablásból tartotta fenn magát. Rudolf kérte Mihályt, hogy adja át neki Erdélyt. Azonban a hatalmat keleti kényúr módjára gyakorló despota nem engedelmeskedett, így az szembekerült Rudolffal.

A rendek elkeseredésükben csatlakoztak Giorgió Basta által vezetett császári sereghez és 1600. szeptember 18-án Miriszlónál megverték a vajdát. Báthory Zsigmondot közben visszahívták uralkodni. Őt azonban Rudolf császár nem akarta meghagyni Erdély élén. Basta és az akkor már „jó útra tért” Mihály vajda 1601.augusztus 3-án Goroszlónál megveri Báthory seregét, amelyben Székely Mózes parancsnokként harcolt. A csata után Basta nem bízva Mihály vajdában megölette, és nekilátott Erdély módszeres pusztításához, megszállt, ellenséges területnek tekintve azt. A baj nem járt egyedül. Éhínség és pestis is szedte áldozatait. Erdély új ura Rudolf, visszavette a székely szabadságot. Báthory Zsigmond a következő évben még egyszer utoljára tesz egy kudarccal végződő kísérletet a visszatérésre. Csapatait a hűséges Székely Mózes vezette, azonban 1602 júliusában vereséget szenvedtek Tövisnél. Zsigmond végleg elhagyj a Erdélyt. Székely Mózes, Bethlen Gáborral és más erdélyi hazafiakkal 1602-1603 telén szervezi Erdély felszabadítását. III. Mohamed jóváhagyásával, mint fejedelemjelölt tér vissza. 1603 márciusában török és tatár csapatok segítségével elkezdődik a felszabadító harc. Április 15- én egy tábori országgyűlésen megválasztják fejedelemnek. Május 3-án iktatják be ünnepélyesen. Még május június hónapokban sikerül Erdély nagy részéről kiverni Basta siserehadát. Azonban Bécs felbiztatja Radu Serban havasalföldi vajdát, hogy támadja hátba Székely Mózest, valamint a csiki és a háromszéki székelyeket az új fejedelem ellen. A székelyek egy része csatlakozott is az oláh vajdához, mások a fejedelem oldalán maradtak. 1603. július 17-én Brassó mellett vereséget szenvedtek az addig sikeres erdélyi csapatok. Ezt a csatát „Erdély mohácsának” is szokták nevezni. Székely Mózes az egyetlen székely származású fejedelem ott veszett mintegy 4000 magyar és székely bajtársával a csatamezőn. Egész életét végigharcolta a Báthoryak oldalán a németek, oroszok, törökök ellen. Egy szál karddal a kezében indul pályafutása, majd Erdély fejedelmeként hal meg szülőföldjéért. Az általa vívott felszabadító harc előzménye volt az egy évvel később induló, Bocskai István által vezetett győztes szabadságharcnak. Noha rövid ideig volt fejedelem, vitézségének híre Székelyföldön a mai napig fennmaradt.