A szerelem sosem kérdés, csak az elnevezése: legyen Bálint. Avagy Valentin.

Napjainkban sok mindenen szeretünk vitázni, az élet (és a magyar internetes közbeszéd) különböző fórumain azonban két dologról nagyon: az egyelőre-egyenlőre mellett a Bálint-Valentin-nap kérdése a másik népszerű témánk. A kérdésben nem tisztünk állást foglalni, és pálcát törni egyik vagy másik felett. Inkább a régi korok bölcsességéhez nyúlva mutatjuk be, hogy tulajdonképpen ezen a napon különböző nevek alatt ugyanazt ünnepeljük: a másik iránt érzett mély érzésünket.

A régi korok pedig azt üzenik: Valentin és Bálint egy tőről fakad, csak napjaink körülötte lévő körítése az, ami miatt „idegen”… De akkor olvassuk is, hogyan lett egy Bálint és Valentin kultusza!

„A farsang és a böjt egyik, névadásban ma is igen népszerű határ – szentje Bálint (latin Valens, jelentése »erős, egészséges«). Névünnepe gyertyaszentelő »tizenkettedén«, február 14-én volt. Volt – mondom –, mert a szigorú zsinat mint »történelmietlen« szentet, őt is megfosztotta a glóriájától. Az állítólagos Bálint püspök volt, s egy személyben orvos (ezért volt »egészséges«). akit hitéért 269-ben nyakaztak le.

Alakja egybemosódott egy másik Bálintéval, aki ugyancsak szent püspök volt, és kultusza Bajorországban, Tirolban és Ausztriában bontott virágot. A mi Bálintunknak tulajdonított érdemek jó része eredetileg a bajorok Bálintjának glóriáját fényesítette (az ő ünnepét egykor január 7-én ülték).

Szerelem. Fotó: Pixabay

Mindkét Bálintot lelki betegség, nyavalyatörés és szédülés esetén hívták segítségül. Az első keresztény íróktól ismerjük az egyház rosszalló véleményét a világi mulatságokban főszerepet játszó táncról, sokat azonban nem tehetett ellene, mert farsangkor a papok is »járták a bolondját«. A középkori embert azonban időről időre egy sajátosan ördögi betegség szállta meg: a táncdüh (táncpestis, tánctéboly), ami különösen a pestisjárványok idején szedte nagy számban áldozatait.

A forrásokból kisejlik, hogy a táncban nemcsak feledést kerestek, hanem a pestistől való szabadulást is tőle remélték. Tény azonban, hogy a tömegpszichózis és halálfélelem kiváltotta táncőrületből nem mindenki gyógyult ki, sokan életre szólóan nyavalyatörősek lettek tőle. A tánctéboly ellen Szent Vitust (jún. 15.) hívták segítségül, a Bálintoknak viszont a táncot kiváltó lelki betegség és a következmények: szédülés és nyavalyatörés gyógyítása volt a dolguk, amiből jutott elég kettőjüknek is farsang idején. (Látni fogjuk, a nyárközépi Vitus sem tétlenkedett!)

A mi Bálintunk napjára azok, akiket a frász tört, életre szóló böjtöt fogadtak, ami nem rótt elviselhetetlen terhet a betegre, mivel február 14-e már gyakran a nagyböjtbe esik. Bálint mégis inkább a farsang szentje. Nyugat-Európában Bálint és a medveember (Valentin und Urson) nem hiányozhatott a karneváli maszkák sorából (l. id. P. Brueghel: A Farsang és a Böjt viadala c. képe). Régi szokás szerint Európa-szerte a farsang a párválasztás ideje (ez a húshagyói vénlánycsúfolásnak, a húshagyóig el nem kelt lányok csúfolásának az alapja). A hagyomány ezt elsősorban Bálinthoz köti. Már a római Lupercalia is az ifjúság párba állásának napja volt – Bálint-nap dátum szerint a Lupercalia vigíliájára esik. A francia és a horvát néphit szerint például a madarak is ezen a napon tartják menyegzőjüket.

Angol hagyomány szerint Saint Valentine napjának reggelén az első másnemű személy, akibe az utcára lépő belebotlik, lesz a jövendőbelije, angolul »valentine«-ja. Valentine-nak hívják azokat a cédulákat, amikre régi szokás szerint a leányok a fiúk, a fiúk pedig a leányok nevét írták, s amelyek közül jövendőbelijük nevét remélték kihúzni. Ugyancsak valentine a neve a Bálint-napon küldött szerelmi ajándéknak vagy üdvözlő kártyának, szerelmes versnek, egyáltalán mindennek, ami a kritikátlan szerelmi hódolat tanújele.

(A nálunk újabban terjedő »valentinozás« viszont a kritikátlan anglománia és Amerika-imádat, illetve a szokás teljes elüzletiesedésének a tanújele.) Valentine-nap estéjén babérlevelet dugnak párnájuk alá az angol hajadonok, hogy megálmodják, ki lesz a mátkájuk. (Apollón szent növényének, a babérnak leveleire régen azért is pályáztak, mert úgy hitték, rágcsálásuk szerelmi »ihletet« ébreszt.)” (Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium)

Azaz:

„Bálint. Akiről e napon emlékezik meg az Egyház, itáliai ókeresztény vértanú volt. Legendáját az Érdy-kódex adja elő. Eszerint egy pogány fejedelem azt mondotta neki, hogy hisz, ha vak leányát meggyógyítja. Erre Bálint püspök imádságod tevén, megvilágosojtá ő vak leányát.

Volt azonban egy másik Bálint is, szintén szent püspök (jan. 7), akinek ereklyéi a passaui székesegyházba kerültek, és így a passaui egyházmegye társpatrónusa is lett. Németországban, Ausztriában, ott is Tirolban különösen nyavalyatörősök bizakodnak a segítségében. A nyakukban hordott bálintkereszt, frászkereszt (Valentinskreuz, Fraisenkreuz) a betegség elriasztását célozza. Ezt a kapcsolatot a Valentin és Fall szavak hasonló hangzása is segített megteremteni.

Szerelem. Fotó: Pixabay

A két szent alakja főleg a germán népek tudatában eggyé olvadt. Így történhetett aztán, hogy Bálint jeles februári ünnepe és hagyományvilága voltaképpen a passaui székesegyház szentjét idézi. Így van ez hazánkban is.

Bálint már középkori naptárainkban, misekönyveinkben előfordul, ünnepét tehát őseink számontartották. Népszerűségét kereszt- és családnévként való sűrű előfordulása is mutatja már a középkor végén. Így az 1522. évi egyházi tizedjegyzék tanúsága szerint a legkedveltebb szegedi keresztnevek közé tartozik, sőt törzsökös helybeli családnévvé is válik. Ebből és hasonló székely jelenségekből föltétlenül arra kell következtetnünk, hogy magyar népünk körében is vagy liturgikus hagyomány, vagy néphiedelem fűződött hajdan Bálint alakjához.

Bálint már középkori naptárainkban, misekönyveinkben előfordul, ünnepét tehát őseink számontartották. Népszerűségét kereszt- és családnévként való sűrű előfordulása is mutatja már a középkor végén. Így az 1522. évi egyházi tizedjegyzék tanúsága szerint a legkedveltebb szegedi keresztnevek közé tartozik, sőt törzsökös helybeli családnévvé is válik. Ebből és hasonló székely jelenségekből föltétlenül arra kell következtetnünk, hogy magyar népünk körében is vagy liturgikus hagyomány, vagy néphiedelem fűződött hajdan Bálint alakjához.

Szepesbéla (Bele) jellegzetes német szokása volt, hogy karácsony estéjén sokan kimentek arra a helyre, ahol hajdanában Szent Bálint temploma állott. Itt megmosdottak, hogy a rontás egész esztendőn át elkerülje őket. Bálint képe föltűnik Bélakorompa (Kremna, 1516), Kassa (1440, Erazmus társaságában), Zsidve (Jidveu, 1518), Szászbogács (Bagaciu, 1518) szárnyasoltárain, más gyógyító szentek társaságában a kassai székesegyház Mettertia-képén (1516), amely Czottmann Bertalan patikus és felesége fogadalmából készült, továbbá az esztergomi Keresztény Múzeum néhány közelebbről már meg nem állapítható, de föltétlenül hazai táblaképén. Egykorú faszobrát őrizte meg Mateóc (Matejovce 1490).

Bálintot tiszteli védőszentjéül egy besztercebányai kápolna (1480), valamint Szentkereszt (Križoviany), Györke (Ďurkov), Lédec (Ladce), Krempach középkori temploma. (…) A gyöngyösi Szent Orbán-templomban képe függ: Szent Bálint betegségben sínylődők pártfogója. 

Nagynyárád német faluban a Valentinitag fogadalmi ünnep, amelyen sokan szentségekhez járulnak. A templomban oltára áll. Évközben a beteg családtagért misét mondatnak előtte. Babarc, Máriakéménd, Erdősmárok, Lapáncsa, Lánycsók német népe szintén tiszteli. Márokon sem a család, sem a jószág a szent ünnepén délig nem eszik. Az öregek későn keltek, addig az ágyban imádkoztak. Akit frász, vagyis nyavalyatörés gyötör, megfogadja, hogy Bálint napját egész életén át mindig megböjtöli. Gyermek helyett édesanyja tesz fogadalmat. Halála után a felnőtt, meggyógyult gyermek a böjtöt továbbra is megtartja. A bólyi német betegek – ha nehezen is – eltörekedtek a misére: meggyóntak, megáldoztak, Bálint segítségéért is könyörögve.

Nyilván német szomszédjaiktól vették át a mohácsi sokácok is azt a máig élő hagyományt, hogy ezen a napon böjtölnek: csak egyszer esznek, vagy zsírtalanul főznek, a templomban imádkoznak, egyesek gyónnak-áldoznak. Ők is szívbetegségen hívják Bálintot segítségül. Hőgyész kőművesei e napon misére mentek, hogy a magas állványokon dolgozva, Bálint oltalmazza meg őket a leszédüléstől, leeséstől.

Bálint napja már a Farsang, tavaszvárás idejére esik, amelyet Franciaországban, Belgiumban, Angliában, Észak-Amerikában a szerelmesek tartanak számon. Erről a Hamlet egyik jelenete is tanúskodik. hiedelem, illetőleg ünneplés kétségtelenül a szó gyökerével (valeo, valens) is összefügg. Németországban viszont nyilván félelmetes patronátusa miatt szerencsétlen napnak számít. Így tartja a baranyai Feked német népe is: nem szabad a jószágot befogni. A Valentiniei nem kél ki. Az elekiek azon a napon, amelyre Bálint napja esik, egész esztendőben nem ültetnek aprójószágot. Bálint reggelén a jószág itatóvizébe szenteltvizet csöppentenek.

Ebbe az összefüggésbe, a koratavaszi várakozások rendjébe sorozhatjuk azt a mindszenti régi magyar hagyományt, hogy akár van, akár nincs már ezen a napon hó, e kirajzott szegedi ivadékok csíkot söprenek, vagyis utat vágnak az udvar, porta olyan részén, ahová nem fér oda az aprójószág, de az ég madarai igen. Ide aztán mindenféle gabonaszemet, aszaltgyümölcsöt szórnak a számukra. Akad, aki fazékban rakja oda nekik. Cserszegtomaj gazdái Bálint napkor napkelte előtt megkerülik a birtokot, hogy a tolvajokat és madarakat távoltartsák a szőlőtől. Balatongyörökön hasonló szándékkal megmetszik a szőlő négy sarkán a tőkéket.^*

Hangony barkó népe úgy véli, hogy Bálint napján jön vissza a vadgalamb. Ez már a tavaszt jelenti. A rábaközi Szil faluban mondogatják, hogy Bálint a verebek védőszentje, mert már nekik is kezd az időjárás kedvezni.”  (Részlet Bálint Sándor: Ünnepi kalendáriumából)

Tehát ahogy a különböző népek ezt a napot tartották a Kárpát-medencében, Pannóniában, boldog Bálint/Valentin-napot mindenkinek!

Színes | Pannon Magazin 

Kövessen minket: Facebook