Alkotói mámor a hétköznapokban | Pannonmagazin
CsaládTükörkép

Alkotói mámor a hétköznapokban

Sokunk életében vannak olyan napok, amikor csúcsformában érezzük magunkat. Szinte minden az elképzeléseink szerint, néha még jobban is alakul. Minden úgy sikerül, ahogy szeretnénk.

Ilyen napokon annyit teljesítünk, mint máskor majd egy egész hét alatt. Olyan lelki állapotba kerültünk, hogy ki tudjuk zárni magunkból a külvilágot, megszűnnek létezni a zavaró tényezők és zavartalanul  el tudunk merülni az éppen időszerű tevékenységünkben. Élvezzük, amivel foglalkozunk. Ennek a kellemes érzésnek az a pozitív hatása, hogy olyan hangulatba kerülünk, aminek a következtében gondolataink, és az akaratunk összhangba kerül.

Hogyan is tudjuk ezt elérni? Miként, milyen módon inspirálódunk egy feladathoz?

Az egyik legfontosabb tényező, a munkahelyi környezet. Lehetőségeinkhez mérten “streszmentesítsük” magunkat.

Törekedjünk arra, hogy olyan munkát végezzünk amit szívesen végzünk. Fontos, hogy szeressük amivel foglalkozunk. Konkrét, határozott céljaink legyenek.

Alaposan és körültekintően szervezzük meg a tennivalóinkat. Legjobb, ha vázlatosan le is írjuk fontossági sorrendben. Kellő önbizalommal kezdjünk a feladathoz. Higyjünk benne, hogy el tudjuk végezni. Ha önfeledten bele tudunk merülni a munkába, akkor az időérzékünk is megváltozik. Úgy érezzük, hogy gyorsabban telik az idő. Kevésbé fáradunk el, mert alkotói mámorba kerülünk.

A nap végén meg is ajándékozhatjuk magunkat valami aprósággal.  Így tehetjük életünket boldogabbá.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB