A Mátrai borvidék közvetlen szomszédságába Egerbe és környékére visz tovább virtuális bortúránk. 

A Mátra és a Bükk-hegység közötti terület ad helyet az Egri borvidék szőlőinek, amely leginkább fehérbor-szőlőt és kadarkát jelent. Eger már a X. században lakott település volt. Szent István király itt püspökséget hozott létre. Az ide érkező szerzetesek nemcsak hitüket, de saját szőlőfajtájukat is hozták. Miután a tatárjárás megritkította a magyar lakosságot, olyan telepesek érkeztek, akik a szőlőtermesztéshez, borkészítéshez is értettek, valamint a borkészítés eszközeit is meghonosították. Eger környékét a XIII. századtól kezdve szőlővel telepítették be és a cisztercita rendi szerzetesek is tovább erősítették a szőlőtermesztés és borkészítés tudományát.

Az egyházi szertartások kelléke a bor, ezért az sem meglepő, hogy Egerben a szőlőművelésre az egyház nagyobb gondot fordított. A szőlőtermesztés akkor sem tűnt el, amikor a törökök elfoglalták a várost.

A XVII. században a fehérborszőlők mellett feltűntek a vörösborszőlők, és az arányt meg is fordították. Az egri vár visszafoglalása után is a szőlőtermesztésre koncentráltak az ott élők. A XIX. század végén jelentkező filoxéra nagyon nagy kárt tett ezen a vidéken is  szőlők ültetvényekben, ezért az újratelepítés során új szőlőfajták is bekerültek.

Az Egri borvidék az Egri Bikavérről vált híressé, amely több vörösborszőlő vegyítésékéből készül.

Ezen a vidéken a vulkáni eredetű riolittufán képződő barna erdőtalaj dominál. A később érkező tavasz mellett a szárazabb klímával kell számolni.

Ennek a borvidéknek különlegessége, hogy Eger városa alatt olyan összefüggő pincerendszer található, amin keresztül a föld alatt is átjárható az egész város. A pincerendszer java mesterségesen kialakított, azonban vannak köztük természetesek is.

Fotó: pixabay.com | videó: YouTube.com