Az ország északkeleti csücske irányába folytatjuk virtuális hazai bortúránkat – a Tokaji Aszú hazájába – a Tokaji Borvidékre. Az Eperjes-Tokaji hegységben 1200 óta ismert a szőlő, szőlőművelés.  

A Tokaji hegyvidék már az ősidőkben lakott volt, ahogy a honfoglaló magyarok is felfedezték a természeti értékeket. Talán már akkor is lehetett itt szőlő. Ami bizonyos, hogy a XIII. században megemlítik az itt termő szőlőket. Az Árpád-házi királyok tudatosan költöztettek a vidékre szőlőhöz értő telepeseket a tatárjárás után.

A tatárjárás során a földdel váltak egyenlővé a szőlősök. IV. Béla király volt az, aki újfent telepesekkel népesítette be a vidéket. Valószínű, hogy a bakator, a gohér és a furmint szőlő is ekkor került a Tokaji borvidékre. Az aszúkészítésnek nagy hagyománya volt Tokajban a XVIII. és XIX században, amelynek titka a késői szüret. Az aszúbor készítés profizmusa ezen a vidéken fejlődött ki, amely érlelési technológiáját tekintve egyedülálló. Aszúval ünnepelni bármilyen eseményt azt jelenti, hogy a különleges alkalmakat még magasabb szintre lehet emelni.

A filoxéra hatalmas pusztítást rendezett a Tokaji borvidéken is. Az újratelepítés azonban a szőlőfajták csökkenésével járt. A privatizáció azt jelentette, hogy a területen külföldi befektetők jelentek meg, ennek köszönhetően az ízlésvilág is változott.

A Tokaj-Hegyalja vidéke a legmagasabban fekvő borvidék egész Magyarországon, ahol a hosszúra nyúlt ősz még sok napfényt és párát ad a szőlőszemeknek arra, hogy aszúsodjanak. A meleg nyár és a hosszú tél itt az uralkodó. A borvidék egyedi mikroklímája kedvez annak, hogy egy különleges gombafajta segítse az úgynevezett nemesrothadást, amelynek eredménye az aszúsodás. A vulkanikus andezit- és riolittufa alapkőzeten kialakult nyiroktalaj fedi a vidéket 5900 hektáros területen. A tokaji borok egyedisége a speciális talajnak is köszönhető, akár a vulkán ízeként is aposztrofálhatnánk.

A történelmi borvidék a világörökség részévé vált az UNESCO által 2002-ben.

Fotó: pixabay.com | videó: youtube.com