A hegyvidéket magunk mögött hagyva virtuális hazai bortúránkon egy jóval szelídebb felszíni formára, az Alföldre érkezünk és meglátogatjuk annak legnagyobb kiterjedésű borvidékét.

Az Alföld Kunsági borvidéke a tájegység és egyben az ország legnagyobbja a maga több, mint 100 ezer hektárjával. Hazánk két nagy folyója, a Duna és a Tisza köze, valamint a Tiszazug területe adja e borvidék talaját.

A szőlő legvalószínűbb megjelenési oka ezen a borvidéken a futóhomok megkötése lehetett. A XI. században I. Géza király a garamszentbenedeki apátság számára adományozott ezen a területen szőlődombokat, és ezt az apátság alapítólevelében is olvasni lehet 1075-ből. Hiába a szőlőgondozás ismerete, annak nem a borászkodás volt a lényege, hanem a talaj megkötése.  Arról egyáltalán nincs semmilyen feljegyzés, hogy a XVI. század előtt ezen a vidéken folyt volna szőlőtermesztés. A filoxéra járvány nagy kárt tett az ország, de Európa borvidékein is, azonban a homokos talajú területet a vész elkerülte, így egyre nagyobb értéke lett a Kunsági borvidék szőlőinek. A homokterületek védettséget élveztek a kártevők ellen, és amikor a Kunsági borvidékre érkezett Mathiász János, jó kezekbe került a szőlőgondozás. Mathiász szőlőnemesítőként olyan szőlőfajtákat adott a vidéknek, mint a Kecskemét virága, a Szőlőskertek királynője vagy Cegléd szépe. A XIX. századra már megnövekedett a szőlőterület és az egyszerűbb borok mellett a rangos fajták is feltűntek.

A Kunsági borvidék területe nyolc körzetre tagolódik és hatvannál is több szőlőfajtát termesztenek. Ebből a vidék egyetlen őshonos fajtája a kadarka. A vidékre jellemző a csapadékban szegény, meleg nyár, és a tél is száraz. Az időjárási viszonyok azonban változatosak, aszályos nyárral, hideg téllel, őszi fagyokkal tarkított, így a hazai borvidékek közül a Kunsági a legrosszabb termésbiztonságú terület.

Fotó: pixabay.com | videó: youtube.com