Ha egy emberről benyomást formálunk, jelentésteli egészleges képet alkotunk. A személyészlelés központi fontossága, hogy társainkat és önmagunkat olyannak lássuk, amilyenek a valóságban – ez a készség egy hosszú tanulási folyamat.  

A személyészlelés pontossága  növekszik, ha ismerősről, vagy nem bonyolult jellemről alkotunk véleményt. A tárgyilagos egészleges kép – gestalt – kialakításának sarkalatos pontja az előítélet mentesség, az elfogulatlanság, azonban tárgyilagos képet csak kevés ember képes kialakítani, mivel éppen viselkedési motivációink, módjaink – attitűdjeink – befolyásolnak ebben.

Előfordul személyes elfogultságaink  miatt, vagy pusztán érdekből – ami lehet pozitív, de negatív előjelű koncepció is –  hogy embereket, vagy csoportokat eltorzított képpel ruházunk fel, amely például az önmagukat beteljesítő jóslattá válhat.

Mivel nem viselkedünk mindig következetesen, ezért nem is reagálunk egyformán bizonyos szituációkban, inkább egyszerre több érzelmet kommunikálunk, ergo személyiségünk sem állandó, mert reakcióinkat a szituációk váltják ki. 

A sztereotípia, vagyis egy típus  általános jellemzői azonban nem mindig érvényesek az egyénre, ezért ez a módszer legtöbbször nem alkalmas a személyészlelésre, de mindenképpen  hátráltatja a  vélemény kialakításának pontosságát, objektivitását.

A hipotézisek, hogy hogyan ítélünk meg egy-egy típust,  a pszichológiában a burkolt személyiségelméletek kategória tárgyalja, például az azonos kultúrában élők, vagy nyitott, és zárt típusúak, a holdudvar hatások – szeretem, nem szeretem, rangok, vagy elsőként kapott információk – mind torzítóan hatnak,  mert ha kategorizáljuk az embereket figyelmen kívül hagyjuk az ellentmondó információkat, ezért torz képet kapunk. A gestalt, vagy egészleges kép kialakításában a központi vonások megváltoztatásával, például szépet-csúnyára változtatunk –  jelentős hatást gyakorol a benyomás változására is.

A gyakorlati életben általában nem tulajdonítunk ezeknek az előítéleteknek jelentőséget, – bár kellene,-  de a pszichológiai, pszichiátriai vizsgálatok alkalmával a téves elemzések elkerülése miatt fontos  az egymásnak ellentmondó információk tudatos ellenőrzése, vizsgálata, akárcsak az írásanalízis felállításakor.

A grafológia elsődleges kifejező eszköze, és nyelve a pszichológia, hiszen személyiségképeket tár fel, a lelki, viselkedési mintákat vizsgálja a kézíráson keresztül. A kézírás vizsgálata során azonban a grafológus egy állóképpel – a kézírással – szembesül, tehát egy állapotfelmérést vizsgál az adott időpontban, melynek részletesnek, informatívnak, objektívnek kell lennie. Az író alany ismeretlen is lehet a grafológus számára, hiszen jelen esetben a kézírás elevenedik meg, kvázi megszemélyesedik, alkalmassá válik a személyiség láttatására. 

Személyiségünk azonban bizonyos állandóságot is mutat. A leglátványosabb változás a kisgyermekkortól a kamaszkorig mérhető, ezt követően kb. 15 évente mutatható ki jelentősebb mértékű változás az alap személyiségképhez viszonyítva. A drasztikus változásokat traumatikus élmények is kiválthatják, de alapvető, domináns attitűdjeink legfeljebb finomulnak, vagy némiképpen módosulnak, de ideális esetben gyökeres változáson a kamaszkorhoz viszonyítva nem mennek át.