Berlusconiról szóló filmen dolgozik Paolo Sorrentino | Pannonmagazin
Színes

Berlusconiról szóló filmen dolgozik Paolo Sorrentino

Az olasz rendező The Young Pope (A fiatal pápa) című televíziós minisorozatának első két részét a napokban mutatták be a versenyen kívüli programban a 73. velencei filmfesztiválon. A fiktív, konzervatív egyházfőről szóló széria főszerepét Jude Law alakította. A sorozatot a Sky és a Canal Plus októberben, az HBO jövőre sugározza.Az elfoglalt rendező azonban már Loro (Ők) című következő produkcióján dolgozik: játékfilmet ír a korábbi olasz miniszterelnökről, Silvio Berlusconiról, ahogy erről a THR tudósítójának is beszámolt.Sorrentinót korábban is foglalkoztatták a politikusok: Il divo – A megfoghatatlan című filmje Giulio Andreotti portréját rajzolta meg. A számos olasz kormányt vezető olasz kereszténydemokrata politikusról szóló alkotást a cannes-i filmfesztiválon a zsűri díjával ismerték el és Oscar-díjra is jelölték egy technikai kategóriában.A nyolcvanadik évéhez közeledő Berlusconi, aki a közelmúltban szívrohamból lábadozott, az utóbbi időben csöndben visszahúzódott a nyilvánosság reflektorfényéből, eladta médiabirodalma egyes részeit és megvált az AC Milan futballcsapattól is. Pártja, a Forza Italia erősen küzd, hogy meghatározó politikai tényező maradhasson Olaszországban.Sorrentino több filmjének – köztük A nagy szépség című Oscar-díjas alkotásának – társfinanszírozója volt Berlusconi Medusa nevű vállalata, de a sajtóhírek szerint a Loro a cég közreműködése nélkül készül majd. A film bemutatását 2017-re tervezi a rendező.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB