Bódi Sylvi együtt jótékonykodott Exek Andikával | Pannonmagazin
ÉletmódSzínes

Bódi Sylvi együtt jótékonykodott Exek Andikával

A gyönyörű modell imádja az állatokat, nem először jótékonykodik

 

A VIASAT3 Exek az édenben című párkereső reality-jének műsorvezetője és a műsor egykori szereplői, Andika és Csabi tegnap együtt jótékonykodott a Noé Állatotthon Alapítványnál. Bódi Sylvi, Exek Csaba és Andika több mint egy mázsa állateledelt ajándékozott az állatotthonnak. Az adományozás Exek Andika kezdeményezésére valósulhatott meg, a műsorvezető, Bódi Sylvi pedig a VIASAT3 nevében megduplázta a felajánlást. A gyönyörű modell nem először jótékonykodik, többször ajándékozott már különböző események keretein belül. Az egykori játékosok és Sylvi is azonnal megtalálták a közös hangot az otthon négylábú lakóival, hiszen a magánéletben is nagyon szeretik az állatokat. A VIASAT3 által támogatott kezdeményezéssel is a bajba jutott jószágokra szeretnék felhívni a figyelmet.

„Nagyon jó élmény volt látni és megtapasztalni itt az állatotthonban, hogy milyen jó gondját viselik az állatoknak. Emellett jó dolog az is, hogy vannak olyan emberek, akik adományokkal segítik ezeket a helyeket. Természetesen az lenne a legideálisabb, ha nem lenne szükség ilyen menhelyekre és az emberek felelős állattartóként viselkednének”

– foglalta össze az élményeit Sylvi az átadás után.

 „Gyerekkorom óta nagyon fontosak nekem az állatok, testvér nélkül, de állatokkal körülvéve nőttem fel. Nekem nagyon fontos az állatok szeretete és az is, hogy most eljöhettünk ide, Csabával együtt. Örülünk, hogy a VIASAT3 is segített nekünk ebben a kezdeményezésben, így sokkal több emberhez elér az üzenetünk: az, hogy bármilyen kis adomány segítség lehet az olyan helyeknek, mint amilyen a Noé Állatotthon Alapítvány”

– mondta Andika.

„Ahogy Andika is említette, nagyon fontos, hogy felhívjuk a figyelmet az olyan lehetőségekre, ahol tudunk segíteni. Hangozzon is bárhogy, nekem az állatok szinte többet jelentenek, mint az emberek”

– tette hozzá Csaba.

 

 

 

 

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB