Családi programok és sétahajózás a Gemencben | Pannonmagazin
ProgramajánlóSzabadidő

Családi programokkal, sétahajózással kezdődik az idegenforgalmi idény a Gemencben

Családi programokkal, az erdei vasúton nosztalgia szerelvénnyel és sétahajózással kezdődik május 1-jén a turisztikai idény a Gemencben.

Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint a Régi hagyományok, új kalandok elnevezésű szezonnyitó eseményen sok gyerekeknek szóló, játékos program, erdei túrák, méz- és lekvárkóstoló, tematikus kiállítások várják az érdeklődőket, az erdei vasút ünnepi menetrendje szerint Keselyűsig nyolc állomásra lehet eljutni.

A vasúton hét járat indul a nap folyamán, délelőtt kilenc óra és délután fél négy között négy alkalommal Malomtelelő állomásig nosztalgiaszerelvény jár a Rezét gőzössel. A vasút egyes állomásaitól indulva a kirándulók a Molnárka, a Forgó-tavi és a Fekete gólya tanösvényen, több vadmegfigyelőn ismerkedhetnek meg a Gemenc élővilágával, a pörbölyi, Gemenc kincsei című interaktív kiállítás mellett nyitva lesz a nagyrezéti méhészeti gyűjtemény és a lassi halászati kiállítás is.

A Molnárka tanösvényen emellett a gyerekeket kincskereső erdei kalandra hívják a szervezők, a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban többek közt pónilovagláson, hangszerkészítő foglalkozáson, lézeres lövészeten vehetnek részt.

A programok az erdei vasút menetjegyével látogathatók.

A bajai Gemenc vándorponttól a Gemenc sétahajó három időpontban indul egyórás dunai kirándulásra; az erdőgazdaság azt ígéri, hogy az út résztvevői megcsodálhatják a Gemenc különleges madárvilágát, és kis szerencsével gímszarvast, vaddisznót is megfigyelhetnek. A hajókirándulásra április 30-án 16 óráig lehet jelentkezni a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB